Kosárlabda

2024.04.17. 22:35

Próbálkozott az MVM-OSE Lions, de a siker elmaradt

Nem jött össze a győzelem az MVM-OSE Lions csapatának. Az oroszlányi kosárlabda-együttes vereséggel tér haza Kecskemétről.

Kemma.hu

Ami múlthéten sikerült az MVM-OSE Lions kosárlabda-csapatának, az április 17-én nem. Az első negyedet kimondottan jól indították az oroszlánok, az összjáték megfelelően működött a sportolóik között. A dobószázalékuk kiemelkedő statisztikát produkált, a középtávoli kísérleteiket sikeresen be tudták fejezni. Támadásaik alatt a faultokat is szépen kiharcolták, amiket büntető formájában értékesítettek. Lepattanózásban fej-fej mellett álltak a Kecskemét ellen, ebből kiindulva kijelenthető, hogy a játékuk ezen részén fejlődtek az előző mérkőzésükhöz képest. 

Nem jött össze a győzelem az MVM-OSE Lions csapatának. Az oroszlányi kosárlabda-együttes vereséggel tér haza Kecskemétről.
Nem volt elég az a kosárlabda, amit szerdán az MVM-OSE Lions (fekete-narancs) nyújtott
Forrás: hunbasket.hu

A szép nyitónegyed után megjelentek a problémák. Az előző periódushoz képest sokkal inkább a kapkodás jellemezte az Oroszlányt, a mezőnykísérleteik pontatlanabbá váltak, hibát hibára halmoztak. Az elrontott dobásaikra, illetve eladott labdáikra a Kecskemét kontrákkal válaszolt, amit pontok formájában be is tudtak fejezni. A Lions védelme nem volt kimagaslónak mondható, a múltheti palánk alatti teljesítmény javulása ellenére sem.

A második félidő eleje némi bizalmat kelthetett az OSE szurkolóiban, a két csapat kiegyenlített erőviszonyok keretében vágott neki a harmadik negyednek. Ahogy haladt előre a meccs, úgy kezdett el megint sietni a vendég együttes. A Kecskemét jobban átgondolta, hogy mikor dobjanak kosárra és magabiztosan diktálták az összecsapás ritmusát.

Az utolsó negyedben az a tendencia volt megfigyelhető, ami a harmadik játékrészben, tehát az MVM-OSE Lions jól indít, majd a későbbi fázisban leereszt. Az első két percben csak az Oroszlány szerzett kosarat, volt, mikor 5 pontra voltak képesek lefaragni hátrányukat. A végeredmény azonban nem kedvező számukra, ugyanis kikaptak a kecskeméti kosarasoktól. A nyomás alatt most nem tudtak úgy remekelni, ahogy azt hazai pályán tették, múlthét szombaton.

Kosárlabda, Férfi NB I./A, playout, 2. forduló

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–MVM-OSE Lions 99-82 (21-21, 27-17, 25-23, 26-21)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, vezette: DR. Mészáros B., Győrffy P., Jakab L.

Kecskemét: Lukovic 14, Sinik 13, Wittmann 13, Karahodzic 11, Ivkovic M.
cserék: Bogues 22, Dramicanin, 12, Kucsera 10, Tóth 4. Edző: Stojan Ivkovic 

Oroszlány: Riddley 28, Gholston 19, Polutak 14, Thomas 7, Balsay 5
cserék: Ruják 7, Stevenson 2, Illés, Szabadfi. Edző: Váradi Kornél

MESTERMÉRLEG

Váradi Kornél: - Szeretnék gratulálni a KTE-nek, mert végig fegyelmezetten játszottak. 19 eladott labdánk volt, és ezekből, illetve második szándékból 22 pontot kaptunk, ami egy olyan előny az ellenfélnek, amit nehéz tartani. Ebből már az előző meccsen is voltak problémáink. Itt kezdődött Kecskeméten az alapszakaszban egy győzelmi sorozatunk, és most itt ért véget. A jó védekezés, és abból való pontos és gyors támadások jelentették az igazi fegyverünket. Erre az útra kell visszatalálnunk. Dolgozunk tovább, hogy védekezésben és támadásban is orvosoljuk a hibákat a legrövidebb idő alatt, hiszen szombaton újabb komoly összecsapás vár ránk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában