2024.04.12. 20:18
A hazaiak két ponttal lennének elégedettek
Előrehozott mérkőzésen a meglehetősen hektikus teljesítményt nyújtó Heves vármegyei gárdát fogadja Dragan Djukics vezetőedző együttese. A hazaiak célja egyértelmű, a győzelem.
Azon el lehet gondolkodni, hogy az FTC ellen vesztett vagy nyert egy pontot a Kék Tigrisek csapata, bár a szegedi mélypont után, nagy szónak számított, hogy így talpra állt a Djukics-legénység. Ezt erősítette meg Sibalin Jakab edző is, Djukics mester jobb keze. - Izgalmas, hullámzó játék jellemezte azt a találkozót – mondta Sibalin edző. – Aminek persze az edzők nem mindig örülnek, de a közönség jól szórakozik. Ezen a meccsen számunkra az volt a legfontosabb, hogy a kezünkben maradjon a döntés a bronzérem „sorsáról”. Ezt a célunkat pedig elértük. Most pedig – a Gyöngyös ellen – ezen az úton kellene előrelépnünk.

Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra
Mi tagadás a Heves vármegyei gárda meglehetősen kétarcú. Legyőzte a Szegedet hazai környezetben, majd kikapott a Komlótól. Egyebek mellett ezért is veszélyes a Gyöngyös…
- Ott mi, egy szenvedős meccsen egy góllal nyerni tudtunk – emlékezett vissza Sibalin Jakab. – Most sincs „B-opció”, csak a győzelem elfogadható a csapatunk számára. A véghajrához közeledve azért érződik a fáradtság már szinte mindegyik együttesen. Éppen ezért nő meg még inkább a szurkolók buzdításának jelentősége. Mi is hálásak vagyunk lelkes drukkereink kiállásáért, és most is várjuk őket a lelátóra.
A házigazdáknál Győri Mátyás továbbra is maródi, a többiek viszont egészségesek. A hétvégi összecsapást két rutinos játékvezető, Hargitai Gábor és Markó Gábor dirigálja
Kézilabda NB I., férfi, 26. forduló
MOL Tatabánya KC – Gyöngyös
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, szombat: 18 óra 30.