Extraliga

2024.03.23. 10:03

Nagyot küzdöttek a dágiak, de végül győzött a rutin

Dicséretesen harcolt a Buzás-legénység, de csak megszorongatni tudták a lényegesen jobb erőkből álló kaposváriakat. A Dág ugyan kikapott, de a szezon még nem ért véget.

Kemma.hu

Ez a mérkőzés már jóval inkább hasonlított az első, esztergomi találkozóra, amikor a dágiak a teljes keretükkel vágtak neki a párharcnak. Ez pedig azt jelentette, hogy a „makacs” dágiakkal szemben, a sokszoros bajnok és kupagyőztes házigazda, a legjobb összeállításában volt „kénytelen” pályára lépni. 

Nagyot küzdött a Dág, de ez most kevésnek bizonyult a rájátszásban
Nagyot küzdött a Dág, de ez most kevésnek bizonyult a rájátszásban
Forrás: Fino Kaposvár/Facebook

Még nem ért véget a Dág szezonja

A vármegyebeli gárda bátran, sokszor igen hatékonyan, viszonylag kevés hibával röplabdázott. A házigazdák – gyakorlatilag – a játék egyik elemében sem tudtak igazán a vendégek fölé kerekedni, viszont a rutin két szetten keresztül is mellettük szólt, így viszonylag kacifántosan is, de kiharcolták a kettő-nullás vezetést. A harmadik felvonásban már többet cserélgetett a vendégek mestere, de ennek ellenére a dágiak jól tartották magukat. A Dág ezzel a vereségével az öt-nyolcadik hely megszerzésért folytathatja.

Buzás Miklós: - Ha kicsit agilisabbak vagyunk talán egy szettet is hozhattunk volna, de a srácok jól és fegyelmezetten játszottak. A bajnok ellen most teljesítettünk a legjobban. Most már az ötödik, nyolcadik helyért szállunk harcba. Azokra a meccsekre készülünk. 

Röplabda NB I. Extraliga, férfi negyeddöntő, 3. mérkőzés
Fino Kaposvár – Dág KSE 3:0 (23, 22, 18)
Kaposvár Aréna, 600 néző, vezette: Takács Á., Tillmann Gy.
Dág: Krupánszki, Kun, Szabó B, Sow, Flachner D., Csordás. Csere: Farkas R. (lieberó), Pongó, Banda, Molnár T. Edző: Buzás Miklós
A mérkőzés alakulása, 1. játszma: 5-6, 10-10, 15-15, 18-16, 20-19, 24-23. 2. játszma: 4-4, 10-10, 14-11, 16-15, 18-18, 24-22. 3. Játszma: 4-5, 8-5, 12-10, 17-13, 20-14, 22-16, 24-18.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában