Röplabda

2024.02.11. 15:21

Bemutatkozott az új amerikai játékos, simán nyert a rájátszásban a TRSE

A TRSE NBII-es csapata megkezdte a felsőházi rájátszást a Jászberény ellen, remek mérkőzés után a vármegyei lányok győzni tudtak.

Zetovics Márió

Már az első mérkőzésen győzni tudtak

Forrás: Facebook/Tatabányai Röplabda Sport Egyesület

Megkezdődött a felsőházi rájátszás a tatabányai női röplabdásoknak szombat este. A TRSE NBII-es csapata a JRK Volleyball csapatával nézett szembe, ahol végül egy remek mérkőzés után szettveszteség nélkül tudott győzni a hazai csapat.

Az első szettben mindkét csapat remek nyitásokkal és pontos támadásokkal kezdtek, a TRSE csapata viszont egy jó sorozattal hamar el tudott húzni a Jászberényi együttesétől, így a szettet 25:10-re nyerték a tatabányaiak.

A második szettben köszönthette a csapat a pályán az új játékosukat, Callie Hensont, aki az Egyesült Államokból érkezett a tatabányai csapathoz. Henson rögtön meg is mutatta mit is tud, a fiatal játékos remek repertoárral rendelkezik, de azt bátran kijelenthetjük, hogy még nem találta meg a pontos helyét a csapatban. Ebben a szettben a Jászberény is jó játékkal próbálta behozni a lemaradásukat, és volt egy rövid időszak is a játszmában, amikor egy ponttal vezetni is tudott az észak-alföldi együttes. A tatabányai lányok nem hagyták magukat és fordítottak, öt pontos előnyt szereztek, ami ki is tartott a játszma végéig.  

A harmadik szettben remek játékkal uralta a tatabányai csapat a játékot. Végül remek játékkal, ami csak alig egy óráig tartott, győzni tudott a TRSE csapata 3:0 arányban. A csapat remek nyitásokkal és pontos, precíz játékkal tudta megnyerni a mérkőzést a jászberényi csapat ellen.

– Nagyon jól éreztem magam, szerintem mindenki beletette a saját maga tudását a mai nap – értékelt a mérkőzés után Balabás Barbara. – A támadásaink nagyon pontosan sikerültek, minden poszton voltak jó befejezéseink és a nyitásokkal is egész jól el tudtuk találni az ellenfelünket. Ha a saját játékunkat tudjuk játszani a folytatásban is, akkor nagy probléma nem lehet.

Szabados István, vezetőedző: – Nagyon örülök, hogy így kezdődött a rájátszás, valami ilyesmit vártam. Nem játszottunk még hiba nélkül, de azt gondolom ez így is teljesen rendben volt. A célunk az volt, hogy megtaláljuk Callie helyét, láttam egész jó dolgokat, de biztosan lesznek még változások, hiszen sokat kell még együtt gyakorolniuk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen mindenki odatette magát és ez látszott is főleg a mezőnymunkán. Kemény munka vár még ránk, hiszen van még kilenc mérkőzés. Szeretnénk a lehető legjobban teljesíteni, nem titkolt szándékunk, hogy a tabella élén zárjuk a rájátszást.

A csapat legközelebb február 17-én, szombaton ismét hazai pályán játszik. A Haladás vendégeskedik majd az Árpád Gimnázium tornacsarnokában.

 

TRSE – JRK Volleyball Nonprofit Kft. 3:0 (25:10, 25:22, 25:16)

TRSE: Torma 6, Horváth 8, Velő 10, Csutorás 9, Balabás 13, Kocsis 7. Cserék: Kovács (liberó), Henson 10.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában