2023.12.01. 21:53
A Kék Tigrisek már nem keseregnek, a Csurgó ellen javítanának
A Tatabánya közvetlen riválisai közül egy újabb érkezik a vármegyeszékhely együtteséhez. Eddig ezeket a rangadókat jól kezelte Tombor Csaba vezetőedző csapata, hiszen a Kék Tigrisek legyőzték az FTC-t és a Balatonfüredet is. Szombaton ezt a sorsot szánnák a hazaiak a Csurgónak is…
A nemzetközi után ismét a hazai porondra koncentrál a Kék Tigrisek
Forrás: Hagymási Bence
Fotó: 24 Óra
Kézilabda, NB I., férfi, 12. forduló
MOL Tatabánya KC–Csurgói KK
Tatabánya, Multifunkcionális Sportcsarnok, szombat, 18.30.
A Kék Tigriseknek nem volt túl sok idejük Constantában, az Európa-ligában elszenvedett vereség (és kiesés) miatti sebeiket nyalogatni, mivel újabb rangadó vár Tombor mester alakulatára. A Tatabánya 16 ponttal a harmadik helyen áll a bajnokságban, míg a Csurgó 12-vel az ötödik. A somogyiak eddig hektikus produkciót nyújtottak a pontvadászatban, és éppen ez hordoz némi veszélyt a tatabányaiak számára a szombati találkozón.
– Kissé fáradt a társaság, ehhez igazítva tartjuk az edzéseket is – jegyezte meg a hazaiak szakvezetője. – A romániai meccs után már nem elmélkedtünk, legfeljebb csak azon, mit kell tenni ahhoz, hogy legyőzzük a Csurgót. A vendégcsapat meglehetősen kétarcú. Tud nagyon-nagyon jól is játszani, ezt megmutatta a Ferencváros otthonában, illetve a Balatonfüred ellen is. De kézilabdáztak már nagyon halványan is, hiszen otthon veszítettek a Komló ellen, majd a Budakalász szintén elverte rajtuk a port. Mindezek ismeretében is nekünk egy feladatunk lesz szombaton, mégpedig, hogy nyerjük a Somogy vármegyei gárda ellen.
A mérkőzésen Uros Vilovszki szereplése kérdéses, a rutinos beálló porckopással bajlódik a térdében. Győri Mátyás viszont a vezetőedző reményei szerint a csapat rendelkezésére állhat. Az EL-meccsen elszenvedett kisebb deréksérüléssel foglalkozik a teljes orvosi és masszőri stáb, hogy a kiváló játékos bevethető állapotban legyen a Csurgó ellen. És az is várható, hogy Cristian Ugalde most nagyobb szerephez juthat, mint a kupatalálkozón.