Teke

2023.11.08. 14:41

Roppant szoros meccset nyert meg a Bábolna

A Jobb Dáma újabb győzelmével átvette a vezetést a harmadosztály Nyugati csoportjában

Kun Attila

Győzni tudott a Bábolna

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

 Az élvonalbeli férfibajnokság utolsó idei fordulójában a játéknapot az utolsó előtti, kilencedik helyről kezdő Bábolna a vele pontazonossággal a nyolcadik helyen álló Győrt fogadta. A mérkőzés a bennmaradás szempontjából is kulcsfontosságú volt, ennek megfelelően rendkívül izgalmas csatát vívott egymással a két gárda. Az első párokban Brázik Tamás 554 fája kevés volt a csapatponthoz, Morvai Gábor 557-je viszont elégnek bizonyult hozzá. A második körben Lampert Péter (528) és Tóth Dávid Dániel (536) is kikapott, ekkor veszni látszott a mérkőzés a Bábolna számára. Az utolsó körben aztán Tóth Zoltán (624) megszerezte a csapatpontot, Imre Barnabás pedig 2-2-es szettarány mellett – ilyen is nagyon ritkán fordul elő – ugyanannyit dobott, mint ellefele (557), így mindketten fél csapatpontot szereztek. Utóbbival ugyan 3,5-2,5-re még a Győr vezetett, de több összfájának köszönhetően a Bábolna megfordította az összecsapást és ezzel visszaelőzte riválisát a tabellán és jelenleg a nyolcadik helyen vonul a téli szünetre. Az ifjúságiak mérkőzése is hasonlóan szorosan alakult: Morvai Dániel 557 fával megszerezte a csapatpontot, Teberi Marcell Jácint 486-tal nem, az összfák tekintetében pedig ha eggyel is (1044-1043) a Győr bizonyult jobbnak és ezzel 3-1-re nyert. A Bábolna maradt a nyolcadik helyen.

A másodosztályban a Nyergesújfalu kikapott a Csákánydoroszlótól, míg az Oroszlány a Balogunyom vendégeként aratott győzelmet. Az Oroszlány győzelme ellenére visszaesett a nyolcadik helyre, a Nyergesújfalu maradt a kilencedik. Az ifjúságiak között az Oroszlány 4-0-ra, a Nyergesújfalu pedig 3-1-re kapott ki, előbbi a hetedik, utóbbi a 12., utolsó helyre csúszott vissza.

A harmadik vonalban a kisbér-hántai Jobb Dáma Zalaszentgróton nyert magabiztosan, és miután a korábbi listavezető Lauf-B TK veszített, vármegyénk klubja átvette a vezetést a bajnokságban. A Tatabánya simán kikapott Perenyén és a kilencedik helyre csúszott vissza.

Szuperliga, férfi, 9. forduló
Bábolna SE–Győr SZOL TC 4,5-3,5 (3356-3319)

NB I., Nyugati csoport, 9. forduló
Nyergesújfalu VSE–Csákánydoroszlói TE 2-6 (3255-3342), Balogunyom TK–Oroszlányi SZE 3-5 (3328-3387)

NB II., Nyugati csoport, 9. forduló
Perenyei TK–Tatabányai SC 7-1 (3123-2955), Zalaszentgróti TK–Jobb Dáma SE 1-7 (3012-3134)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában