Kosárlabda

2023.11.24. 18:35

Megszakítaná negatív szériáját az OSE Lions

A harmadik helyezett Körmend látogat Oroszlányra.

Kun Attila

Ráférne a győzelem az OSE-ra

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

Kosárlabda, NB I. A, férfi, alapszakasz, 9. forduló 

MVM-OSE Lions–Egis Körmend 

Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, szombat, 18 óra. 

A legkevésbé sincs jó formában a Lions, amely az élvonal leghosszabb negatív szériáját produkálva utolsó négy bajnokiját egyaránt elveszítette (legutóbb Szolnokon kapott ki 76–70-re), és a 10. helyre csúszott vissza a bajnoki tabellán. Ezzel szemben a holnapi rivális előző két mérkőzésén egyaránt győzelmet aratott, és jelenleg a harmadik helyen áll. 

–  Mint mindig, ezúttal is nagyon fókuszáltan kell kosárlabdáznunk, betartva azokat a taktikai utasításokat, melyeket a mérkőzés előtt megbeszélünk. Kemény, agresszív játékra lesz szükségünk. Az elmúlt hetekben nem voltunk ebben rosszak, de nem jöttek az eredmények. Ebből a helyzetből csak együtt tudunk kilábalni, a védekezés lesz a kulcs. A Körmend egy nagyon jó csapat, ezt bizonyította az elmúlt két mérkőzésén is, így nem lesz könnyű dolgunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megfordítsuk ezt a negatív szériát, és hogy a csapatunk teljesítményével boldoggá és büszkévé tegyük szurkolóinkat – nyilatkozta a mérkőzéssel kapcsolatban Simon Petrov, az MVM-OSE Lions vezetőedzője. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában