Labdarúgás

2023.09.30. 17:00

Elhunyt gólkirálya emlékéért lép pályára a Tokod SE

Nagy rangadó vár a Környére a hétvégén.

Herczeg István

Tóth Ádámék (pirosban) a forduló egyik rangadóját vívják a Nagyigmánd ellen

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

 A hatodik fordulóval folytatódik a másodosztály. A listavezető Környe játssza a forduló egyik legnagyobb rangadóját, hiszen a négyből hármat megnyerő Baj lesz az ellenfele. A Baj az előző hétvégén nem játszott, mivel a pálya nem volt alkalmas. A Nagyigmánd két győzelem után a Tatabányai Vasast fogadja, ami hatpontos derbi lesz, hiszen mindkét gárda 10-10 pontot szerzett eddig, így a negyedik és ötödik helyen állnak. 

Az ötből négyet nyerő Ászárnak nem lesz egyszerű dolga Dunaszentmiklóson, hiszen a hazaiak már 21 gólt rúgtak. Ez holtversenyben a legtöbb, ám a szentmiklósi gárda hátul is sebezhető. A Gyermely és a Csolnok is eddig egy-egy győzelmet aratott, aminél többet vártak, így mindkét gárda javítani szeretne ezen a hétvégén. A Mocsa-Piliscsév mérkőzés sem lesz egyszerű, bár a bajnoki címre hajtó mocsai gárdának kötelező lenne a három pont begyűjtése. Csizmadia Rajmundék még veretlenek, a Piliscsév kétszer nyert, és háromszor kapott ki. A Tardosi FC-TAC csapata a tabella hatodik helyéről várja a Zsámbék II. elleni összecsapást. A vendég zöld-fehérek eddig csak három meccset játszottak, és eddig csak egy pontot sikerült gyűjteniük. A Tokod Zsolnay Zsolt emlékéért fog játszani hazai közönség előtt az Ács ellen.

Területi II. osztály, 6. forduló
Október 1., vasárnap, 15 óra
Dunaszentmiklósi SE-Ászár KSE, Gyermely-Csolnoki SZSE, Kisbéri SSE-Bakonysárkányi SE, Környe SE-Baj KSE, Mocsa KSE-Piliscsévi SE, Nagyigmándi KSK-Tatabányai Vasas, Tardosi FC-TAC-Zsámbéki SK II., Tokod SE-Ácsi Kinizsi SC

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában