Labdarúgás

2023.09.04. 20:54

Az utolsó percekben harcolta ki a győzelmet a Piliscsév

Még öt csapat száz százalékos a területi másodosztályban

Kun Attila

A Környe (sárga mezben) a Gyermely elleni sima győzelemmel állt a bajnokság élére

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Peter

A Környe nagyon sima győzelmet aratott a második mérkőzését is elveszítő, ezzel az utolsó helyre visszacsúszó Gyermely ellen és átvette a vezetést a bajnokságban. A forduló rangadóját Dunaszentmiklóson játszották, ahol a forduló előtt még listavezető házigazda a harmadik Mocsát látta vendégül. Az első félidő után még döntetlenre álltak a csapatok, a második elején aztán a Mocsa tíz perc alatt szerzett három góljával eldöntötte a mérkőzést és feljött a második helyre. A harmadikra a rajtot ugyancsak remekül elkapó Baj kapaszkodott fel, amely Tokodon aratott sima győzelmet. 

Az újon Tardos-TAC is második győzelmét aratta, ezúttal a Bakonysárkányt intézte el magabiztosan, a második félidő elején szűk negyed óra alatt szerzett négy góllal. A Piliscsév is másodszor nyert, igaz ez elég nehéz szülés volt: a cséviek hatalmas küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve a mérkőzés legvégén két perc alatt két gólt szerezve fordítottak Ácson, ráadásul emberhátrányban játszva. A szomszédvári rangadón az Ászár ugyancsak hátrányból fordítva verte a Kisbért a szünetben beálló Palotás Péter duplájával. A Nagyigmánd és a Csolnok megosztozott a pontokon, ahogy egy izgalmas, fordulatos összecsapáson a Zsámbék II. és a Tatabányai Vasas is. A vendég tatabányai csapatban Hérics Milán mesterhármast jegyzett. 

A góllövőlista élén jelenleg öt játékos áll egyaránt három találattal: Csizmadia Rajmund (Mocsa), Jónás József Róbert (Környe), Purgel Zoltán (Dunaszentmiklós), valamint Hérics Milán és Tóth Ádám (egyaránt Tatabányai Vasas). 

Területi II. osztály, 2. forduló

Ácsi Kinizsi SC–Piliscsévi SE 1-2 (1-0)
Ács, vette: Nagygyellér Miklós (Kiss Csaba, Török Gergő).
Ács: Bedő – Baumgartner, Bögi, Török Z. (Molnár, 85.), Paulovics, Bakura, Szőnyi, Vörös, Mészáros (Méri, 53.), Németh, Szabó B. (Nagy S., 66.).
Piliscsév: Csukrán – Simon, Koller (Kucsera, 46.), Kovács P., Mesterházi Cs., Kovács B., Bartl, Tömör, Klányi D., Szőke, Nagy D. Z. 
Gólszerző: Mészáros (45. - tizenegyesből), illetve Kovács B. (88.), Kucsera (89.).
Kiállítva: Bögi (93.), illetve Bartl (75.).

Ászár KSE–Kisbéri Spartacus SE 2-1 (0-1)
Ászár, vezette: Horváth István (Vámosi Benedek).
Ászár: Lengyel – Bogdán (Hullám, 55.), Méhes (Nagy J., 93.), Rumi (Büki, 75.), Somogyi (Palotás, 46.), Polgár (Kaposi, 65.), Ligeti, Kiss, Verebics, Zséfár, Wolf.
Kisbér: Nagy P. – Beer, Wieszt, Hatos, Proceller, Beigelbeck (Mata, 82.), Sikorski (Magyarics, 87.), Váradi (Sipos, 65.), Gacs, Rigó, Vaczula (Bogdán, 52.). Technikai vezető: Haász Károly.
Gólszerző: Palotás (65., 85.), illetve Váradi (31.).

Dunaszentmiklósi SE–Mocsa KSE 3-5 (2-2)
Dunaszentmiklós, vezette: Somogyi László (Berecz Levente).
Dunaszentmiklós: Nyári – Búzer, Schmidt M. (Ströcker, 65.), Lőrincz, Purgel (Kerekes K., 59.), Schmidt N., Schmidt D. Z., Szili, Kovács K. S., Tóth L., Boros.
Mocsa: Kovács M. – Korán (Pokk, 61.), Enyedi, Csizmadia (Rácz, 87.), Kántor, Kerekes Gy., Venczel (Fehér, 59.), Czifra, Bán (Tóth A., 61.), Bilkó, Mesterházi (Jordán, 46.).
Gólszerző: Purgel (33.), Schmidt M. (34.), Kerekes (77.), illetve Csizmadia (7., 67.), Korán (43.), Bilkó (58.), Kántor (65.).

Környe SE–Gyermely 4-0 (2-0)
Környe, vezette: Lovas Gábor (Uracs Roland, Urbanics Áron).
Környe: Ténai – Jónás R., Mig (Kiss, 57.), Zelenai (Bihari, 70.), Stefán, Szerencse (Nádudvari Á. M. 72.), Szappanos (Tóth V., 67.), Patyi, Jónás J. R., Nádudvari D. G., Horváth (Hardi, 72.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Gyermely: Grosz – Huszárovics, Kovács, Tóth D., Hullár (Fekete, 57.), Gecse, Lévai, Váradi (Tóth L. L., 46.), Stréhli, Soós, Tóth L. Vezetőedző: Sulyok Attila.
Gólszerző: Jónás J. R. (28.), Szerencse (37.), Horváth (63.), Stefán (79.).

Nagyigmándi KSK–Csolnoki SZSE 2-2 (1-0)
Nagyigmánd, vezette: Sándor Tamás (Aschenbrenner Richárd, Kiss Dominik).
Nagyigmánd: Porcelán – Németh (Horváth, 55.), László (Rózsás, 77.), Szalai, Patócs, Buzás, Varga, Müller, Zvér, Turi, Fülöp (Glázer, 70.). Technikai vezető: Gucsi Tamás.
Csolnok: Nebehaj – Barlangi (Gause P., 65.), Binder, Tarkövi, Putnoki (Kalster, 76.), Papp, Gause B., Végh (Petrovics, 55.), Kovács (Rendes, 80.), Jantos (Janosek, 47.), Vörös. Vezetőedző: Párkányi Norbert.
Gólszerző: Zvér (44.), Patócs (76. - tizenegyesből), illetve Papp (65., 88.).

Tardosi FC-TAC–Bakonysárkányi SE 4-1 (0-0)
Tardos, vezette: Áy János Hunor (Balázs Patrik, Kis Benedek).
Tardos-TAC: Kaincz (Kovács M., 85.) – Somogyvári (Pintér, 81.), Jakabovics (Takács, 77.), Tebele (Fekete, 55.), Szileszki, Csordás, Mészáros, Suhai (Sztanek, 77.), Szöllősi, Lázár, Schaffer. Technikai vezető: Árendás József.
Bakonysárkány: Wohl – Wolf, Ritter (Gyöngyösi, 53.), Nagy L. (Ratatics, 58.), Kokas, Lakatos, Nagy J., Kovács B., Büki, Manner, Treier (Szűcs, 63.). Technikai vezető: Ferenczi Gábor.
Gólszerző: Szöllősi (50.), Jakabovics (55., 56.), Mészáros (62. - tizenegyesből), illetve Büki (87.).

Tokod SE–Baj KSE 1-4 (1-2)
Tokod, vezette: Katona Bence Mihály (Szolonka Sándor, Péntek Erik Roland).
Tokod: Szerepi – Szántó, Cauxeiro (Sándor, 72.), Sárközi F., Muzsik, Barna (Bartos, 59.), Zsolnay, Orosz, Sárközi Á., Szőke, Turcsán. Edző: Kiss László.
Baj: Jurassa – Pálinkás, Bárányos, Lázár (Somogyi, 62.), Lounes (Czeglédi, 72.), Csapucha, Kovács, Hocza, Németh Á., Antal (Izing, 82.), Sebestyén. Technikai vezető: Németh Beáta.
Gólszerző: Zsolnay (14.), illetve Bárányos (10., 87.), Sebestyén (42.), Lázár (56.).

Zsámbéki SK II.–Tatabányai Vasas 3-3 (2-2)
Zsámbék, vezette: Linn Kevin (Gabala Zsombor).
Zsámbék II.: Lehel – Kovács (Máté, 46.), Katona, Peinlich, Fabók (Lévai, 57.), Veréb, Lukács, Oláh, Szűcs, Kósa Szilágyi, Szabó (Magyar, 67.). 
Tatabányai Vasas: Szondy (Kővári, 52.) – Hegedűs, Turza, Szigetlaki, Hérics (Szabián, 80.), Banicz, Tóth, Lakatos, Győrfi-Sánta, Pap, Vajdai. Vezetőedző: Saláta Gábor.
Gólszerző: Kósa Szilágyi (7., 60.), Fabók (43.), illetve Hérics (20., 40., 68.).

Területi II. osztály, a bajnokság állása
1. Környe 2 2 - - 7-0 6
2. Mocsa 2 2 - - 8-3 6
3. Baj 2 2 - - 6-1 6
4. Tardos-TAC 2 2 - - 6-2 6
5. Piliscsév 2 2 - - 6-4 6
6. T. Vasas 2 1 1 - 6-5 4
7. Dunaszentmiklós 2 1 - 1 11-7 3
8. Ászár 2 1 - 1 4-4 3
9. Tokod 2 1 - 1 3-5 3
10. Zsámbék II. 2 - 1 1 6-7 1
11. Csolnok 2 - 1 1 3-4 1
12. Nagyigmánd 2 - 1 1 4-10 1
13. Ács 2 - - 2 1-4 0
14. Bakonysárkány 2 - - 2 2-6 0
15. Kisbér 2 - - 2 1-5 0
16. Gyermely 2 - - 2 0-7 0
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában