Felkészülés

2023.07.05. 17:46

Eldőlt, ki lesz a Dorogi FC vezetőedzője

A Dorogifc.hu interjút készített a Dorogi FC új sportigazgatójával, Blázsik Ferenccel.

Kemma.hu

Blázsik Ferenc (balra) Csizmadia Rajmundot ugyan nem, de több fiatal játékost leigazolt a Dorogi FC csapatához, ahol Bekő Balázs lesz majd a vezetőedző

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Dorogi FC megkezdte a felkészülést, és a csapatra váró találkozókról is írtunk. Most a klub hivatalos honlapja interjút készített Blázsik Ferenccel, amiből sok minden kiderül a csapattal kapcsolatban, például az is, hogy a korábban a Tatabányát és a Budaörs csapatát irányító Bekő Balázs lesz a vezetőedző.

Sok hír látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy miként alakul a dorogi felnőtt labdarúgás sorsa, miért döntött úgy részt vállal a klub életében?

Egy idézettel kezdeném: ”mindig valaminek a vége, másnak a kezdete...” Megyei összefogással  tettünk lépéseket a dorogi felnőtt futball fenntartása érdekében. Ennek  koordinálására kaptam felkérést. Tisztelet a dorogi múlt és a labdarúgás szeretete miatt nem az volt a kérdés számomra, hogy elvállalom-e, hanem az, hogy milyen megoldást találunk a folytatás érdekében.

Egy a másodosztályból kiesett, vagy mint egy újjáépítés küszöbén álló csapattal kezdett dolgozni, mi a motivációja?

A foci múlt és jelen összekapcsolása a jövő érdekében, ez a szlogen. Ez a tulajdonosi kör, játékoskeret kialakítása, stáb és a filozófiámra is értendő.

Hogyan néz ki a feladatköre a klubnál, arról jelent meg közlemény, hogy mint szakmai vezető segíti a Dorogi FC-t?

– A titulusnak nincs jelentősége, az elvégzett munka az ami majd minősít és rangot adhat ennek a pozíciónak. Ennek érdekében minden dorogi labdarúgást kedvelő, szerető polgár érdekében segítem a munkát. Természetesen ebben  szakmai kérdés is felmerül, de tudom hol a határ, legalábbis úgy érzem.

Milyen típusú vezetőedzőt szerződtettünk és miért rá esett a választás?

Mindig mindennek megvan a sora, a tájékoztatásnak is. A munkaszerződések aláírása előtt nem jelenthettünk meg nyilatkozatot. Ez tegnap megtörtént, ma adjuk a hivatalos tájékoztatást, mely szerint a vezetőedzői szerepre Bekő Balázs úr kapott felkérést, aki az elmúlt kettő-három hétben engem meggyőzött emberi kvalitásairól és őszinte kézfogás után mondott igent. Mint futball szakembert, azt gondolom nem kell bemutatni.

– Ahogyan arról olvasni lehetett, több korábbi játékos is a közös folytatás mellett döntött, milyen csapatot szeretne építeni a szezonra?

Tudják minek örülök-örültem? Nem kellett senkit – aki eljött - különösebben meggyőzni arról, hogy van-e értelme itt futballozni a jövőben. Természetesen a tárgyalások során mindenki az egyéni érdekeit képviselte és ennek megfelelve kommunikált, kért, érvelt és mint a munkaszerződések aláírása is bizonyítja, nem informális volt a beszélgetés.

A Blázsik Ferenccel készült teljes interjút itt lehet elolvasni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában