2023.04.23. 07:45
A visszavonuláson gondolkodik Priskin
Még nem tudja, hogyan dönt karrierjét illetően a szezon befejezése után a 63-szoros magyar válogatott Priskin Tamás, de könnyen lehet, hogy szögre akasztja cipőit.
Priskin Tamás
Forrás: Kisalföld
Fotó: Csapó Balázs
Nyáron lejár a szerződése a labdarúgó NB II.-ben szereplő ETO FC Győrnél a 63-szoros magyar válogatott támadónak, a komáromi születésű Priskin Tamásnak, aki egyelőre nem döntött pályafutása jövőjéről, de mint az M4 Sportnak elmondta, hajlik rá, hogy visszavonul.
„Jobban hajlok afelé, hogy befejezem a pályafutásomat és felhagyok a futballal. Egyelőre nem tudom száz százalékkal állítani, mert néha még úgy érzem, lenne bennem” – mondta Priskin Tamás, megemlítve: már foglalkozik pályafutása utáni karrierjével, és vállalkozása mellett tanulmányaira is hangsúlyt fektetne.
„Egyetemre is jelentkeztem, bízom benne, sikerül felvételt nyernem és egy sportszervezői, sportvezetői szakon sikerül majd tanulnom. Nagyon fontosnak tartom, hogy a labdarúgás befejezése után próbáljam magam képezni és tanulni” – zárta mondandóját Priskin.