Átigazolás

2023.02.07. 20:29

Egyszerre három osztályt ugrott a megyei focista

A Vértestolnai TE játékosa az NB III.-ban folytatja

Herczeg István

Csóh Patrik (jobbra) távozott Bicskéről

Forrás: Bicskei TC

A Vértestolnai TE a Komárom-Esztergom megyei III. osztály Északi-csoportjában szerepel, és az ősz nem volt túl fényes, hiszen a 13 csapatos bajnokság 10. helyén áll, 4 győzelmet szerzett eddig. Büszkeségre azonban így is lehet oka a gárdának, hiszen Csóh Patrik, a klub házigólkirálya egyszerre három osztályt ugrott, és a megyei harmadosztályból az NB III.-ba igazolt, méghozzá a Bicskei TC gárdája szerződtette. A Bicske a Tatabányával, a Komárommal és a Zsámbékkal egy osztályban szerepel a Nyugati-csoportban, jelenleg a 10. helyen áll. A 21 éves játékos  az FC Budapest, Testvériség SE és az UTE Labdarúgó Akadémia csapatánál nevelkedett, majd Hollandiában játszott a Haaksbergen U19-es és U23-as csapatainál. Tavaly tért haza, és a Vértestolnai TE segítségével kezdte el a magyarországi munkáját. Párhuzamosan mindig futsalozott, az 1988 Déli FC-ben nevelkedett és a BME színeiben a felnőtt NB I-ig jutot, illetve U19-es futsal válogatott is volt. Hollandiában a Heracles Almelo csapatában futsalozott a nagypálya mellett és jelenleg a TFSE NB II-es keretét erősíti. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában