Kötöttfogás

2022.10.15. 18:04

Az esztergomi lányokról szólt a verseny Mogyoródon

Remekeltek megyénk fiatal tehetségei az elmúlt hétvégén Mogyoródon, ahol az U15-ös kötöttfogású birkózók csaptak össze a bajnoki címekért. Térségünk viszonylatában az esztergomi sportolók érték el a legnagyobb sikereket, akik több aranyérmet is bezsebeltek.

Walczer Patrik

Forrás: beküldött

A közelmúltban szervezett megmérettetésen összesen 144 fiatal birkózó állt szőnyegre, köztük megannyi elszánt dorogi, esztergomi és tatabányai versenyzők is szerencsét próbáltak Mogyoródon. A serdülő kötöttfogású országos bajnokság 41 kilogrammos kategóriájában az esztergomi színekben induló Petrovics Márk a negyeddöntőig jutott, majd vigaszágra került, ahol ötödikként zárt. Fekete Milán (Tatabánya) szintén ötödik lett, míg Kicsindy Lél (Esztergom) tizenegyedik helyen végzett.

A 44 kilogrammos kategóriában Czuczor Ervin úgy állhatott fel a dobogó legfelső fokára, hogy a negyeddöntőben Ónodi-Andrade Olivért (Egri VSI-Kimba), az elődöntőben Cser Dánielt (Vasas SC), míg a fináléban Dobi Krisztiánt (Abony) múlta felül magabiztosan. A 48 kilogrammos súlycsoportban az esztergomi Jung Marcell a negyeddöntőben vereséget szenvedett, de vigaszágra került, mert ellenfele Zhytovoz Petro bejutott a fináléba és később meg is nyerte a kategóriát. Jung Marcell élt is az újabb lehetőséggel és két győzelemmel hódította el a bronzérmet. Az 52 kilogrammosok között a szomszédvár Dorogi AC növendéke, Torda Regő remekelt, aki az elődöntőben ugyan kikapott a későbbi aranyérmes Olasz Bendétől (ESMTK), de a vigaszágon javított és Kálóczi Richárd (Kalocsa) megszerezte a bronzérmet.

A 57 kilogrammosok mezőnyében megyénket egyedül Polczer Zsombor képviselte (Esztergom), aki kilencedik lett. A 62 kilogrammos kategóriában Fekete Benjamin Hunor (TSC-KIMBA) az elődöntőig menetelt. A legjobb négy között kikapott, majd a vigaszágon sem tudott javítani, így ötödik helyen zárt. A 85 kilogrammos súlycsoportban Törzs Tamásnak (Esztergom) szurkolhattunk, aki tizenkettedik helyen zárta a küzdelmeket. A +85 kategóriában Madaras Krisztofer (TSC) a negyeddöntőben kikapott, a vigaszágon pedig előbb legyőzte Göndör Barnabást (KASI), majd szoros küzdelemben alulmaradt Korponai Kornél Gáborral szemben (KNSI), így végül ötödik lett.

A lányok versenyében abszolút tarolt az Esztergom, hiszen Wlach Tifani a 39 kilogrammos kategóriában, Kovács Viola Veronika az 50 kilogrammosok mezőnyében szerzett bajnoki címet. Utóbbi súlycsoportban indult Varga Bodza (TSC) is, aki hetedik lett. Csepecz Hannának (Esztergom) az 54 kilogrammosok között szurkolhattunk, de a fiatal sportoló rossz napot fogott ki és tizenegyedikként zárt. A 62 kilogrammos súlycsoportban az elődöntőig jutó Bereczki Réka (Esztergom) az elődöntőben nagy csatában kapott ki Munk Majától (Vasas SC-KIMBA), majd vigaszágon bronzérmes lett.

A 66 kilogrammosok között egyedüli megyei versenyzőként Kollár Alexandra Kittinek drukkolhattunk, aki a csoportmérkőzéseket, majd az elődöntőt és a finálét is sikerrel vette, így bajnoki címet szerzett. A +66 kilogrammos súlycsoportban Berki Tímea (TSC) is elindult, a tatabányai versenyző végül ötödik lett.

A Serdülő Szabadfogású és Női Országos Bajnokságon a 41 kilogrammos kategóriában Fekete Milán (TSC) bizonyíthatott, aki végül úgy végzett nyolcadik helyen, hogy a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi bronzérmes Bende Tamás ellen (Csepeli BC). Torda Regő (Dorogi AC) kötöttfogás után szabadfogásban is versenybe szállt, az 57 kilogrammosok között indult el és meg sem állt a döntőig, ahol nagy küzdelemben kikapott Mizsei Bátor Gábortól (FTC), így ezüstéremmel zárt. Fekete Benjamin Hunor (TSC-KIMBA) szintén szerencsét próbált szabadfogásban is, igaz a 62 kilogrammosok között tizenharmadik helyen fejezte be a versenyt. Madaras Krisztofer (TSC) az elődöntőben vereséget szenvedett a későbbi győztes Nagy Máté Sándor ellen (Vasas SC), míg a vigaszágon bronzérmet szerzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában