Labdarúgás

2022.08.17. 11:00

Első győzelmére hajt a Dorog, fontos pontokért játszik a Tatabánya és a Komárom

Hétközi forduló vár a másod-, és harmadosztályú csapatainkra a mai nap folyamán.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A Dorog a vasárnapi, 3. fordulóban 2–0-s vezetés után kapott ki 5–2-re a listavezető MTK vendégeként és nulla pontjával a 20., utolsó helyen áll a bajnokságban. A mai ellenfél viszont egyre jobb formában van, a hétvégén a Szeged elleni 2–0-val megszerezte első győzelmét és négy pontjával a 11. helyre kapaszkodott fel. 

– Még el kell kezdenünk a pontok gyűjtését, így most, különösen hazai pályán, nem is lehet más a célunk, mint a három pont begyűjtése, amit mindenki átérez a csapatnál – nyilatkozta Fenyvesi László, a Dorog vezetőedzője, aki nem számíthat az MTK ellen kiállított, így eltiltott Barna Gergőre, de a sérüléssel bajlódó Kovács Olivér és Pohner Zsolt játéka is kérdéses. 

A harmadosztályban is hétközi fordulót rendeznek. A jelenleg egy ponttal 18. pozícióban álló újonc Zsámbék igen nehéz helyzetben van, hiszen első idei hazai mérkőzésén a bajnoki cím egyik legfőbb várományosát, a III. Kerületet fogadja. Az óbudai gárda most esett ki a másodosztályból, a kerete szinte nem változott, a kispadra pedig Aczél Zoltán ült le. A Kerület eddig mindössze négy pontot gyűjtött, így győzni megy Zsámbékra. A Tatabánya a vasárnapi kiütéses siker után ezúttal Mórra utazik, hogy egy újabb fontos három pontot gyűjtsön be. Az újonc móriak vasárnap épp a Komáromtól kaptak ki, eddig egy pontot gyűjtött a csapat. A Komárom is Fejér megyébe utazik, méghozzá a régi ismerős Bicske otthonába látogat László Péter alakulata. A Bicske eddig négy pontot szerzett – pont úgy, mint a KVSE, így rangadó lesz ez az összecsapás. 

Labdarúgás, NB II., 4. forduló 
Dorogi FC–Szentlőrinc 
Dorog, Buzánszky Jenő-stadion, szerda, 17.30. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában