Horgászverseny

2022.07.16. 21:40

Hatvan kiló halat fogtak a környei pecások

A Környei Horgász Egyesület által meghirdetett horgászversenyre negyvenkilencen neveztek be. Végül csak tizenegyüknek akadt mérlegelni valója. A horgászok 60,29 kilónyi halat fogott ki. Ezen a napon focitornát is rendeztek a településen.

Veizer-Sugár Gabriella

Forrás: Délmagyarország

Fotó: Török János

A legnagyobb hal, egy 9,94 kilogrammos amur Horváth Béla horgára akadt, a halak össztömege alapján a vándorserleget is ő nyerte el a szép méretű kopoltyússal. A második helyen Hetzl Gábor végzett 9,28 kilóval, a harmadikon Király Attila 8,66 kilóval. Negyedik lett Laki Gyula, aki 7,18 kilót mérlegelt, az ötödik pedig Friedrich Gyula 6,27 kilóval. Ők az eredményhirdetéskor valamennyien a tatabányai Fisch Kft. által felajánlott értékes horgász felszereléseket vehették át.

A horgászok és a déli harangszóra érkező vendégek hagyományosan egy-egy babgulyás mellett elemezték ki a délelőtti eredményeket, és közben a meglehetősen erős szél ellenére is szépen gyülekeztek a szintén hagyományos vízi program, a kenuzás hírére.

Ugyancsak ezen a napon, a sporttelepen 32. alkalommal rendezték meg az Auerhammer János Ifjúsági Labdarúgó Emléktornát, ezúttal a Tardoskedd, Kecskéd, Vértessomló és természetesen a Környe csapatainak részvételével. A kupát végül a Kecskéd hódított el a körmérkőzések után. Második helyen végzett a Környe, harmadikon a Vértessomló, negyediken a Tardoskedd. A legjobb hazai játékosnak Patyi Ádám Márk bizonyult, és hat góljával a társgólkirályi címet is elhódította, a vértessomlói Dobbelaere Thomassal együtt. A legjobb kapusnak járó ajándékot a tardoskeddi hálóőr, Janger Olivér vehette át, a legjobb mezőnyjátékosnak pedig a kecskédi Nagy Szabolcs bizonyult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában