Akadémiák versenye

2022.06.15. 06:59

Ügyesen eszkimóztak Zalaegerszegen a nyergesújfalui kajak-kenusok

Két kemény, sikeres nap után indulhatott haza a csapat.

F. K.

Forrás: F. K.

A sportág mind a hat regionális akadémiája megrendezte az elmúlt hét végén az ifjú generációnak szervezett Eszkimó-Indián Játékok elnevezésű területi versenyét. A nyolcszáz kajakos között ott voltak a nyergesújfalui Zoltek Kajak-Kenu SE fiataljai is, akik Zalaegerszegre utaztak el arra találkozóra, amelynek házigazdája a Zalaegerszegi Kajak-Kenu Sárkányhajó Egyesület és a Csay Renáta Regionális Akadémia volt. Mozgalmas volt a sok-sok közúti kilométeren át leküzdött távolság, a sátorozás is kínált újdonságokat.

A korcsoportos vizes, lapátolós versengés a parton kezdődött. Három próbálkozással, hétméteres távolságból labdákat várt egy hetven centi átmérőjű kör. Aztán az izgalmakat fokozta a húzódz­kozás számlálása harminc másodperc alatt, majd jöhetett az 1500 méteres futás. A részcélban már otthonosabban érezhették magukat a kajakos fiatalok, kétezer métert kellett evezniük a vizes célig. 

A nyergesi lapátolók közül korcsoportjában a dobogó harmadik fokára állhatott fel Deák Anna Csenge, illetve Merényi Tamás. Járt az elismerő, kiérdemelt gratuláció például Eck Kristófnak, Aradi Eszternek és Buzás Flóriánnak is 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában