foci

2021.10.24. 20:52

Emberhátrányban mentett pontot a Tata a megye I.-ben

A megyei első osztály 11. fordulójában a Zsámbék védte meg a hazai csapatok becsületét, hiszen szinte mindenhol a vendégek vitték haza a három pontot.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A hazai csapatok közül egyedül csak a Zsámbék tudott három pontot szerezni a hétvégén. A listavezető Bodó-alakulat a Környét fogadta és az első félidőben el is döntötte a három pont sorsát. A hazaiak játéka ezúttal nem volt igazán átütő, de a jó helyzetkihasználásnak köszönhetően továbbra is hibátlan a címvédő, ezzel pedig természetesen vezeti a bajnokságot. A második helyen álló Koppánymonostor is hozta a papírformát, hiszen idegenben is legyőzte a sereghajtó Nagyigmándot, mégpedig egy tucat gólt szerezve.

A góllövőlista vezetője, Rába Jenő nem utazott el a találkozóra, de az őt helyettesítő Fodor Martin öt góllal vette ki a részét a sikerből, így egy percig sem forgott kockán a lila-fehérek győzelme. Jelenleg a Pintér-csapat áll a legtöbb rúgott góllal, hiszen az előző körben 11-et szerzett, most pedig egyel többet, így 11 meccs után 49 gólt szerzett a csapat. A sereghajtó Nagyigmánd egyre nagyobb gödörben van, már 73 kapott gól szerepel a neve mellett. A harmadik helyen álló Bábolna egy jó meccsen tudott győzni Nyergesújfalun.

A vendégek már negyed óra után kettővel mentek, és egy ideig elhitték, hogy ez is elég lesz a győzelemhez. Végül a rossz formában lévő Nyergesújfalu feltámadt hamvaiból, de a Bábolna így is kontrollálni tudta a találkozót, így értékes három ponttal térhetett haza. A Nyergesújfalunak sorozatban ez volt a negyedik veresége. A tabella negyedik helyén lévő Sárisáp szabadnapos volt.

A „sváb-derbi” négy gólt is hozott, méghozzá testvériesen elosztva. A hazai pályán játszó kecskédieknél a védő Berki Gábor duplázott, a vendég vértessomlóiaknál Plotár Patrik volt ugyanennyiszer eredményes, így egy élvezetes találkozón 1-1 ponttal gazdagodtak a csapatok. A Tát – ahogy az előző fordulóban is – ismét a jobbik arcát mutatta, a Vértesszőlős pedig a rosszabbikat.

Ennek nem is lehetett más a vége, mint táti győzelem. A vendégeknél a remek formában lévő Koller Tamás remekül futballozott, és duplázott, így az újonc Tát a hatodik, és pont ugyanannyi győzelme van, mint veresége. A döntetlen nem az ő pályájuk, ami eddig az Esztergomra és a Tatára is igaz volt, hiszen egyik csapat sem osztozott még meg a pontokon a szezon során.

Most azonban így ért véget az egymás elleni összecsapásuk. Igaz, ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a Tata a 40. perctől kezdve emberhátrányban játszott, így sikerült megmentenie egy pontot. Ezzel a döntetlennel az utolsó előtti helyen álló esztergomiak nem sokkal kerültek beljebb.

Megyei I. osztály, 11. forduló

Zsámbéki SK–Környe SE 2-0 (2-0)

Zsámbék, vezette: Kreitl T. (Kun P. A., Hegedüs P.).

Zsámbék: Bartos – György, Lőrinczy, Orosházi (Bedő, 87.), Sárközi, Kállay (László M., 16.), Kósa Szilágyi, Bíró (Karai, 68.), László D., Terplán (Sugár S., 79.), Marticsek (Mártonfi, 51.). Vezetőedző: Bodó László.

Környe: Hanus – Kerék, Zelenai, Békefi, Patyi (Mucsi, 86.), Szerencse, Mucsi, Szabó K., Nádudvari Á., Nádudvari D. (Bihari, 58.), Sárközi (Saáry, 79.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.

Gólszerzők: Bíró (12.), Marticsek (33. – tizenegyesből).

Jók: László D., Sárközi, illetve Békefi.

Bodó László: – Ma nem játszottunk jól, de ehhez kellett a szervezett vendégcsapat is. A hozzáállásunk teljesen rendben volt, ezért nem tudom elmarasztalni a csapatomat, így is nagyon értékes győzelmet arattunk. Boldog vagyok, mert újra kapott gól nélkül hoztunk le egy mérkőzést.

Gulyás Tamás: – Megérdemelten nyert a Zsámbék.

Nyergesújfalu SE–Bábolnai SE 2-3 (1-2)

Nyergesújfalu, vezette: Hegedüs R. (Jámbor B., Kolozsi P.).

Nyergesújfalu: Török – Molnár Á., Tóth, Fellegi (Máté-Kovács, 60.), Vass, Manga, Vida (Antal, 46.), Mann, Balogh, Molnár A. (Jakobi, 74.), Takács. Vezetőedző: Darabos Gábor.

Bábolna: Szabó B. – Varga B. J., Németh Zs., Bognár, Karvaj, Czeglédi, Takács K., Papp (Takács B., 91.), Hajnal K., Lanzendorfen, Soha (Kalamár, 60.). Vezetőedző: Józsa Péter.

Gólszerzők: Manga (36.), Takács (81.), illetve Czeglédi (9.), Lanzendorfen (13.), Soha (59.).

Jók: Mann, Tóth, Vass, illetve Szabó B., Bognár, Hajnal K., Czeglédi.

Darabos Gábor: – A mérkőzésen összességében fölényben játszottunk. Jól futballoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de ezt a játékot gólra játsszák...

Józsa Péter: – 2-0-ás vezetésünk után kicsit ráültünk az eredményre, a hazaiak pedig jó támadójátékkal jöttek nekünk. A szünet után szerencsére ráébredtünk, hogy ennél több kell a győzelemhez. Némi szerencsével haza is vittük a három pontot.

Nagyigmándi KSK–Koppánymonostori SE 0-12 (0-7)

Nagyigmánd, vezette: Lovas A. G. (Miráki G., Lovas G.).

Nagyigmánd: Tóth G. – Nádolszky, Szalai J., Szalai Á., Fülöp, Kovács, Glázer (Pados, 21.), Varga (Pálmási, 69.), Németh, Kuti Horváth, Bercsi (Orbán, 67.). Vezetőedző: Járóka Mátyás.

Koppánymonostor: Boros – Egyed (Korcsok, 61.), Hegedűs (Alasztics, 57.), Bilkó, Venczel, Fodor (Valkó M., 69.), Sinkó, Tóth (Egyed, 69.), Valkó G. (Csapó, 69.), Dávid, Tímár. Vezetőedző: Pintér László.

Gólszerzők: Fodor (10., 14., 39., 64., 66.), Valkó G. (13.), Tímár (21., 34.), Hegedűs (25., 54.), Bilkó (76.), Valkó M. (85.).

Jók: senki, illetve mindenki.

Járóka Mátyás: – Nem elég, hogy ezer sebből vérzünk, és jelenleg sajnos egyébként is nagy a különbség a két csapat között, de mi még könnyű gólokat is rúgatunk az ellenféllel. Minden tiszteletem a Németh Misié, hogy 48 évesen végigjátszotta a mérkőzést!

Pintér László: – Remélem, maradt bennünk gól a jövő hétre is...

Wati-Kecskéd KSK–Vértessomlói KSK 2-2 (2-1)

Kecskéd, vezette: Büki G. (Frank V. L., Sirokmán A.).

Kecskéd: Grósz – Szabó (Neckernusz, 78.), Greskó, Czékmány (Vadkerti, 55.), Kese, Neukunft, Berki, Simon, Tomayer, Raffai, Dikasz (Darabos, 81.). Vezetőedző: Linczmaier László.

Vértessomló: Ujszászi – Somodi, Éliás, Erdei, Plotár, Földi, Kovács K., Kóródi, Kovács S., Dobbelaere, Petőcz (Kacz, 60.). Vezetőedző: Schöffer Antal.

Gólszerzők: Berki (30., 45.), illetve Plotár (6., 66.).

Jók: Grósz, Berki, illetve mindenki.

Linczmaier László: – Gratulálok a Vértessomlónak, nagyot küzdöttek. Mi még csatázunk a démonjainkkal, a tudásunk töredékét tettük ki a pályára.

Schöffer Antal: – Odáig sajnos még nem jutottunk el, hogy a Kecskéd csapatát legyőzzük, de a mai nap nagyon nagyot dolgoztak a srácok.

Vértesszőlősi SE–DG Tát SE 2-5 (1-3)

Vértesszőlős, vezette: Hartdégen Zs. (Udvardi K., Szajkó A. Á.).

Vértesszőlős: Kurucz – Farkas (Barkóczi, 46.), Dr. Veréb, Wágner, Szőke, Dombai, Jónás, Vaczula, Bencsik (Babai, 56.), Kocsis, Polyák (Müller, 46.). Vezetőedző: Tokaji Zsolt.

Tát: Koller F. – Rábl, Varga, Török, Tirpák (Domak, 74.), Dékány (Nagy, 68.), Koller T., Jámbor, Tillman (Szabó, 85.), Páldi, Chrompota (Kozma, 77.). Technikai vezető: Szabó Attila.

Gólszerzők: Dombai (37.), Szőke (82.), illetve Koller T. (12., 42.), Polyák (öngól, 15.), Varga (60.).

Jók: Kocsis, illetve mindenki.

Tokaji Zsolt: – Elfogytunk, szétestünk.

Szabó Attila: – A győzelem kulcsa az volt, hogy rengeteg párharcot nyertünk, emellett jó iramban is játszottunk. Tudtuk, hogy ellenfelünk jól rúgja a pontrúgásokat, ezeket azonban sikerült hatástalanítanunk. Büszke vagyok a csapatomra.

FC Esztergom–Tatai AC 3-3 (2-1)

Esztergom, vezette: Szeibert P. (Gabala Zs., Jászberényi M.).

Esztergom: Iványi – Glück, Révész, Fülöp, Galacs, Varga (Molnár, 85.), Ludvig, Bogárdi, Rácz, Tanárki, Ódor (Krizsán, 58.). Vezetőedző: Czakó Péter.

Tata: Csákány – Szűcs, Felső, Schaffer (Nagy, 61.), Zuggó, Dragonya, Lázár, Mészáros, Szeles, Kisék (Kalóczkai, 69.), Martonfi. Vezetőedző: Wéber Roland.

Gólszerzők: Varga (27.), Fülöp (41.), Tanárki (77.), illetve Schaffer (22.), Zuggó (68.), Martonfi (85.).

Kiállítva: Galacs (87.), illetve Szűcs (40.)

Jók: Varga, Rácz, Ódor, illetve Dragonya, Zuggó, Mészáros.

Czakó Péter: – A szerencse ma sem állt mellettünk, pedig tettünk érte. Remélem, legközelebb másképp lesz!

Wéber Roland: – Sajnos nagyon sok hibával játszottunk, emellett a kiállítás is megnehezítette a dolgunkat. Viszont óriásit küzdöttünk az egy pontért, amiért dicséret illeti a csapatot. Igazságos a döntetlen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában