A legnehezebb megszerzett bronzérem bizonyítja: a pálya hősei a tatabányai kézisek

A 2020-2021-es szezon már az induláskor sem tűnt könnyűnek. Hirtelen rengeteg riválisa lett a Tatabányának, akik mind a dobogó harmadik fokáról akarták letaszítani Matics Vladan csapatát. Emellett – már-már hagyományosan – egy új csapatot kellett összeraknia a szakvezetőnek és segítőjének, Sibalin Jakabnak, hiszen tucatnyi játékos távozott az előző szezon végén, miközben tízen érkeztek is.

Ennek fényében beszélgettünk Sibalin Jakab edzővel, egyebek mellett a „mindent is kibíró Tatabányáról”, a fényesen csillogó újabb bronzéremről, illetve a nehézségekről. – Valóban, az ember két keze nem lenne elegendő ahhoz, hogy megszámolja a 2019-2020-as bajnokság után távozókat – emelte ki a tréner. – Pásztor, Szász, Komogorov, Davidovics, Borzas, Vranjes, Vujovics, Dénes, Ernei, Holpert, Borbély és Deményi is elköszönt tőlünk. Aztán érkezett Konecny, Hornyák Bence, Molnár, Sunajko, Nemes, Debreczeni, Bognár, Zdolik és Bálint.

A csapatépítés és egyéb nehézségek ellenére a tatabányaiak tervei között az szerepelt, hogy az új bajnokságban is nemzetközi kupaindulást érő helyezést szerezzenek a bajnokságban, a Magyar Kupában pedig jusson olyan messzire a gárda, ameddig csak lehet, és ez volt a tét az Európa Ligában is.

– Szeptember közepén még abban bíztunk, hogy gond nélkül léphetünk pályára és játszhatunk – jegyezte meg Sibalin Jakab. – A felkészülésünk is jól sikerült. Talán már kevesen emlékeznek rá, de megvertük a Bajnokok Ligája-győztes lengyel Kielcét, illetve a Veszprém Arénában a rekordbajnok Veszprémet. Optimistán tekintettünk az előttünk álló feladatokra. Aztán felütötte a fejét a koronavírus. Először, ha jól emlékszem Komlón, illetve a „kis” Veszprémnél jelent meg a fertőzés. Aztán nálunk már – szó szerint – az egész csapatot ledöntötte a vírus. A meghatározó játékosok közül csak kapusunk, Bartucz Laci nem kapta el a „kórt”. Erre nem lehet és nem is lehetett felkészülni. Senkinek semmilyen tapasztalata nem volt arra vonatkozóan, hogy ha felépülnek a játékosaink, akkor hogyan tovább – részletezte a tréner.

– A honi pontvadászatban még lehetett halasztani, ám az Európa Ligában mindössze két mérkőzés időpontjának eltolását engedélyezte az európai szövetség. Egy héttel a betegség lecsengése után már jött is a nemzetközi megmérettetés. Hiába szerettünk volna jobban szerepelni, de időközben – a korábbi halasztások miatt – csapatunk hazai programja is roppant sűrű lett. Egymást érték a különböző mérkőzések. Aztán, ahogy egyre jobb erőre kapott volna a társaság, jöttek – elsősorban a feszített tempó miatt – a sérülések – mondta Sibalin Jakab.

Meghatározó egyéniségek sora dőlt ki. A sérüléshullámmal párhuzamosan betegségek is előfordultak, sőt a Covid utóhatásai is megjelentek néhány kerettagnál. Nem véletlen, hogy Matics mester gyakorlatilag csak meccsről meccsre tudott tervezni. Időközben az Európa Ligában a ’80-as évek nosztalgikus buszos utazásait is átélhette a Grundfos Tatabánya KC, döntően költségkímélés, illetve a határok meglehetősen nehézkes átjárhatósága miatt. Ezeknek a fárasztó túráknak az lett a következménye, hogy a Tatabánya a kupában „elfelejtett” nyerni, ami nagyon frusztráló volt mindenkire nézve. A Bányász válogatott játékosai is olykor elnyűve érkeztek vissza a nemzeti csapattól, valamint az anyagi bizonytalanság is rányomta a bélyegét az öltözői miliőre.

– Érdekes módon a nehézségek egy olyan „csak azért is ” hangulatot generáltak – hangsúlyozta Sibalin edző. – Mivel a srácok megérezték, hogy a gondjainkból fakadó problémákat az ellenlábas – némelyikre azt is mondhatnám: ellenséges – csapatok igyekeznek meglovagolni. Ez még inkább összekovácsolta a társaságot. Nem véletlenül mondom én is, hogy ez volt eddig a legnehezebb bajnoksága a Bányásznak – vélekedett a tréner.

– A bronz­érem ellenére persze akadtak felejthető produkcióink, ilyen volt az egri meccs vagy a fővárosban az FTC-vel szembeni megtorpanásunk. Úgy tűnik, hogy a korábbi mumus szerepét egyre inkább a budapesti zöld-fehérek veszik át a Gyöngyöstől. Arról nem is szólva, hogy a bajnokságban – a Veszprémet és Szegedet leszámítva, amelyek még inkább megerősödtek a mezőny többi tagjához képest – sokkal kiegyenlítettebbek lettek az erőviszonyok. Legalább négy-öt csapat is ácsingózik a bronzéremre. Furán hangzik, de még emiatt is rajtunk csattan olykor az ostor. A Veszprém vagy a Szeged elleni meccset mindenki elengedi, aztán jövünk mi, a Tatabánya, és ellenünk mindenki vérben forgó szemekkel lép pályára, hogy legyőzzön bennünket. Ha azért teszik, mert annak hírértéke van, akkor erre akár még büszkék is lehetnénk… De az tény, hogy az utóbbi hat-hét évben mindenki ránk vadászik az NB I-ben – mondta az edző.

Végülis a Matics Vladan irányította Tatabánya fantasztikus tavaszi meneteléssel, a negyedik helyezett Balatonfüredet két ponttal megelőzve, behúzta a harmadik helyezést. Ami az akarat diadala volt…

– Mindenki előtt le a kalappal – összegzett Sibalin Jakab. – Persze biztosan vannak most is fanyalgók, de ne feledje senki, hogy az idény kezdete előtt tőlünk klasszisok távoztak. Így szerintem még a szinten tartás is nagy szó ettől az együttestől. Nehézségeink még vannak, ám ezek megoldásán már dolgozik a vezetőség. Reméljük, sikerrel. Mert az a legfontosabb, hogy minőségi és jó kézilabda legyen Tatabányán. Bízom benne, hogy a csapat gerince az új szezonra is megmarad. A srácok ugyanis idén is bizonyították, hogy igazi sportemberek, és azokat az emberi értékeket képviselték, amely mindig is jellemezte a Tatabányát.