2020.08.09. 09:40
Nemzetközi szinten is elismerik a tatabányai gyorskorcsolya edzőt
Négy európai szakember, közülük két magyar edző is kiérdemelte a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) támogatását: a gyorskorcsolya ágazatban Moravcsik-Fecskés Orsolya, a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület (TDKE) elnök-edzője, míg a műkorcsolya ágazatban Zenezini Michael részesült edzői ösztöndíjban.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
Első alkalommal pályázott, és máris sikerrel járt Moravcsik-Fecskés Orsolya, a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület elnöke és gyorskorcsolya-edzője, akinek munkáját 5000 dollárral (kb. 1,4 millió forint) jutalmazta a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség. – Mind nekem, mind a klubunknak nagy elismerést jelent ez a támogatás, amelynek elnyeréséhez az összes tatabányai gyorskorcsolyaedző hozzájárult, ez a siker tehát közös munka eredménye – fűzte hozzá a szakember.
– Az összeg egy részéből szakmai továbbképzéseken szeretnék részt venni, de a fő célom edzőként és egykori versenyzőként, hogy az ösztöndíj által a saját csapatom mellett valamennyi hazai nagypályás gyorskorcsolyaedző munkáját segítsem itthon és külföldön is. A támogatás elnyerése mellett azzal is megbízott a nemzetközi szövetség, hogy a jövőben az általuk szervezett nemzetközi edzőtáborokban én vezessem a magyar junior-válogatottat – tudtuk meg a szakembertől, aki hozzátette: a támogatás elnyeréséhez több kritériumnak is meg kellett felelnie.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/kLGvRy9ICCFFeUBQHYFYNqfFN2Mu57LaLl15CBgcWFI/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiMDg1ZjNjN2I2MTQ4Njk5MjJjOTliYWEwYzQ4YTUz.jpg)
Gyorskorcsolyában szövetségünket a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség a vendégedzőprogramba is beválasztotta, amelynek keretében az ISU támogatásával egy neves külföldi szakember látogat majd Magyarországra, hogy tapasztalataival segítse az itt folyó munkát. Ennek kapcsán Telegdi Attila gyorskorcsolya-ágazati sportigazgató elmondta: egyeztetést folytatnak az ISU fejlesztési bizottságával és a Városligeti Műjégpályával, hogy a koronavírus-helyzet fényében mikor és kinek a részvételével valósulhat meg hazánkban a program.
És hogy ki a másik díjazott? A Team Magic junior-szinkronkorcsolya-csapat sorra zsebeli be az elismeréseket: míg múlt hónapban a versenyzőket jutalmazta a fejlesztési bizottság, most egyik edzőjüket, a francia származású egykori jégtáncost, Zenezini Michaelt díjazták. A szakember részt vehet a Lyonban rendezendő nemzetközi bírói szemináriumon, amelynek költségeit 1100 svájci frankig (kürülbelül 340 ezer forint) az ISU állja, továbbá hat hónapon át egy neves mentor, Alain Daniel Hostache (Zenezini nevelőedzője) fogja segíteni a munkáját.