küzdelem

2020.02.10. 21:01

Bejutott az Eb-döntőbe tehetséges ifjú birkózónk, Lévai Zoltán

Lévai Zoltán a római Eb hétfői versenynapját fantasztikusan küzdötte végig, és négy ellenfelét is földre küldte. A döntőben azeri ellenfelet kap az ifjú tehetség.

Kemma.hu/MTI

Lévai Zoltán, miután gyõzött az ukrán Volodimir Jakovliev ellen

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az aranyéremért küzd majd a római birkózó Európa-bajnokság február 11-i keddi döntőjében a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő, megyei származású Lévai Zoltán, valamint a 2017-es Európa-bajnok, a 87 kilogrammos Lőrincz Viktor.

A 24 éves Komárom-Esztergom megyei birkózó hétfő délelőtt a svédek vb-másodikját, Alex Bjurberg Kessidist, majd a szlovák színekben versenyző Denis Horváth-ot és az orosz Iszlam Opijevet is simán legyőzte. Este pedig az elődöntőben sem tűrt ellentmondást. Ellenfele az ukrán Volodimir Jakovliev volt, aki mindössze egy percig volt képes tartani magát a 24 éves tehetség ellen. A második perc elején ugyanis Lévai gyönyörűen fogott össze és egy villámgyors csípődobással meglepte az ukránt, amivel komoly, 4-0-ás előnyhöz jutott.

Ezek után kevés izgalmat tartogatott a meccs. Lévai teljesítményéről azonban mindent elmond, hogy a második menetben is riválisát kellett passzivitásért inteni (5-0), majd egy perccel a vége előtt az ukrán megadón kihátrált a szőnyegről, amiért kétpontos intés volt a büntetése (7-0). Jakovliev egyetlen sikere pedig az volt a meccsen, hogy megúszta technikai tus nélkül.

Amíg Lévai esetében a döntőbe jutás – ha nem is teljesen váratlan, de – nem volt elvárás, addig a vb-ezüstérmes és tokiói olimpián is induló Lőrincz Viktortól mindenki, így a szakvezetés is kiemelkedő eredményt remélt. A Budapesti Honvéd SE klasszisa nem is okozott csalódást. Délelőtt nagyon könnyedén nyerte mindkét meccsét, az olasz Mirco Minguzzit 7-2-re, a litván Eividas Stankeviciust pedig kevesebb mint két perc alatt verte technikai tussal.

Az azeri Islam Abbasov előzetesen nehezebb riválisnak tűnt, két éve ugyanis U23-as Eb-győztes volt, míg tavaly a felnőtt Eb-n és az Európa Játékokon is ezüstérmet nyert. Ugyanakkor ezzel együtt is a magyar számított esélyesnek, és a szőnyegen bizonyította, hogy jobb riválisánál.

Az első másfél perc reménytelen álló harca után Abbasovot intették (1-0), lentről pedig a magyar megpörgette (3-0), majd még a szünet előtt egy zónaközeli szituációnál gyönyörűen mozgott el a rátámadó Abbasov elől, így kiléptette (4-0). A második szakaszban Lőrincz a biztos védekezés megtartására koncentrált, majd miután megintették (4-1) egy gyönyörű visszafogással lezárta (6-1) a meccset, amelynek utolsó másodperceit Abbasov a szőnyeg közepén lihegve, a térdére támaszkodva töltötte.

A február 10-i hétfői versenynap alapján egyébként nagy esély van arra, hogy a 77 kilogrammosoknál „magyar uralom” legyen, ahogy az a 2019-es vb-n is volt. Ezúttal azonban nem a vb-címével olimpiai indulóvá előlépett Lőrincz Tamás, hanem az utánpótlás korosztályokban sikert sikerre halmozó Lévai Zoltán révén.

A kedden 18 órától így két magyar is aranyéremért lép majd szőnyegre. Lévai az azeri Sanan Suleymanovval, Lőrincz pedig az ukrán Szemen Novikovval csap össze. Délelőtt Torba Erik (63 kilogramm) a vigaszágon küzdhet majd a bronzmérkőzésért, míg Kecskeméti Krisztián (60 kilogramm), Váncza István (67 kilogramm), Fritsch Róbert (72 kilogramm), Szabó László (82 kilogramm) és Szőke Alex (97 kilogramm) megkezdi szereplését a viadalon.

(Borítóképen Lévai Zoltán, miután gyõzött az ukrán Volodimir Jakovliev ellen, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában