2019.07.17. 13:36
Az Extraligában vannak a tatai ping-pongos hölgyek
A Tatai AC asztalitenisz-szakosztálya már javában készül a következő szezonra, melyben a férfiak továbbra is a másodosztály dobogójára hajtanak, a hölgyek pedig kipróbálhatják magukat a legmagasabb osztályban.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Kun Attila
A Tatai AC női csapata a mögöttünk hagyott szezonban megnyerte az NB I. (a tulajdonképpeni másodosztály) Nyugati csoportját, ezzel kiharcolta a feljutást a magyar bajnokság legmagasabb osztályába, az Extraligába (a tataiak később harmadikak lettek a másodosztály rájátszásában, ahol a Keleti csoport legjobbjai is részt vettek). A férfiak ugyancsak az NB I. Nyugati csoportjában indultak, ahol a második helyen végeztek.
Mindkét csapatnál történtek változások a keretben, amelyről Lukács Csaba szakosztály-vezető tájékoztatott bennünket:
– A férfiaknál az egyébként Egerben élő Bedő Zoltán elköszönt tőlünk gyermeke születése miatt, ő a jövőben az Eger szomszédságában lévő Andornaktálya NB II.-es csapatában szerepel majd. Helyére az extraligás Gödöllő játékosát, Bak Imre Zoltánt igazoltuk. Reméljük, hogy vele tovább stabilizálódik a csapat és a következő szezonban is versenyben leszünk a dobogós helyekért.
A hölgyeknél az eddigi 6 helyet 8 csapatosra emelik az Extraliga mezőnyét, melynek mi is tagjai leszünk. Távozónk nem lesz, két játékos viszont érkezik hozzánk, a Bicskén élő Domokos Fanni Kata Szekszárdról, az erdélyi származású, Budapesten élő Turner Andrea pedig Kaposvárról igazol Tatára. Andrea rutinos játékos, a közelmúltban megrendezett szenior Eb-n második lett párosban. Ő egyébként civilben pszichológus, így biztosan sokat tehet majd a csapategység erősítéséért. Az NB II.-es együttesünknél nem várható nagy változás, a megyei I. osztályban pedig két csapatot tervezünk indítani ősztől – tudtuk meg Lukács Csabától.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/gDBB2q3mQatmtU8AU46Qt5jy3bw_Ynxg3_XW6i9e1F4/fill/6000/4000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FjY2E5YTYyYzVhMTQyODBhNjc2ZjQzN2M1NzczMzkz.jpg)