2019.05.19. 20:07
Szép győzelem és szurkolói örömünnep zárta a Grundfos idei szezonját
A záró fordulóban a találkozón szinte végig vezetve négygólos győzelmet aratott a Tatabánya, ezzel megadva az alaphangulatot zsinórban ötödik bajnoki bronzérme megünneplésére.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Hagymási Bence
Igazi örömünnep volt a Grundfos Tatabánya KC szombat esti, utolsó bajnoki mérkőzés. A mérkőzés előtt szurkolók felvonulást szerveztek Tatabányán. Majd a Földi Imre Sportcsarnokban a közönség vastapssal, Marosi László, a hazai klubelnöke, illetve Németh Zoltán, a csapatot üzemeltető társaság vezetője pedig apró ajándékkal és egy-egy hatalmas üveg pezsgővel köszönte meg a kék tigrisektől távozó Demis Grigoras, Jakov Vrankovics, Nagy Bence, Rozner Kevin, Rosta Miklós és Székely Marton Tatabányán nyújtott teljesítményét. Ennek megfelelően már az „induláskor” ünnepi volt a hangulat…
Ehhez nem is illett az az álmoskás kezdés, amit a Grundfos KC bemutatott. Ám a házigazdák hamar összekapták magukat és látványos gólokat szerezve megnyugtató előny harcoltak ki a szünetig. A folytatásban úgy tűnt, mintha a második játékrész elején az öltözőben maradt volna a Tatabánya. De gyorsan ébredt a Matics-csapat, és attól kezdve már nem volt kérdéses, hogy szépen és győztesen búcsúzik a szezontól és a drukkerektől a hazai együttes.
Szurkolói örömünnep és egy győztes szezonzáró meccs a Földiben
A végén már felállva tapsolt a publikum a sikernek, majd jöhetett a második ünneplés, hiszen a találkozó lefújását követően adták át hivatalosan a jól megérdemelt bronzérmeket a hazai játékosoknak, illetve a szakmai stábnak. Végezetül pedig Milos Vujovics is magasba emelhette azt a kupát, amely az 2018-2019-es idény gólkirályának jár.
Kézilabda NB I., férfi, 26. (utolsó) forduló
Grundfos Tatabánya KC–Budakalász 29-25 (16-10)
Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok, 1000 néző, vezette: Bonifert F., Oláh V.
TATABÁNYA: Székely M. – Vujovics 8 (1), Bozovics 4, Rosta M. 2, Juhász Á. 3, Vrankovics 3 (1), Pásztor Á. 1. Csere: Deményi (kapus), Ilyés 2, Sipos A., Grigoras 5, Dénes, Borzas, Rozner 1, Nagy B. Edző: Matics Vladan.
BUDAKALÁSZ: Váczi D. – Fekete D. 1, Mazák 2, dr. Czina, Koller 4, Leimeter 5, Tóth Á. 3 (1). Csere: Borsos (kapus), Váczi M. 1, Sinkovits, Nemes R. 3, Török Á., Simon B. 2, Simotics, Koncz 1, Bohács 3. Edző: Forgács Gyula
Az eredmény alakulása. 7. p.: 3-4. 13. p.: 7-5. 19. p.: 11-6. 23. p.: 15-7. 36. p.: 17-14. 45. p.: 22-16. 54. p.: 27-21.
Kiállítások: 10, illetve 2 perc.
Hétméteresek: 3/2, illetve 1/1.