2019.03.15. 17:54
Hétvégi meccsajánló
Nehéz feladat előtt megyénk csapatai, a hétvégén erős párharcok várhatóak.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Z. I.
Kosárlabda, NB I. B., Piros csoport, férfi, 24. forduló
Budapesti Honvéd SE–OSE Lions
Budapest, szombat, 18 óra.
Azt nem lehet állítani, hogy jó formában lévő csapatok mérkőznének egymással a hétvégén. A Honvéd legutóbbi négy bajnokiját egyaránt elveszítette, míg az OSE legutóbbi öt bajnokijából csak kettőt nyert meg. Az oroszlányi csapat a harmadik helynél már nem léphet előrébb az alapszakaszban, de ennek a helyezésnek a megőrzéséhez szüksége lenne a győzelemre. A Honvéd rájátszásbeli szereplése már biztosított az utóbbi meccsek gyengébb teljesítménye ellenére.
Kosárlabda, amatőr női NB I., Piros csoport, 18. forduló
Tatabányai Kosárlabda Club – PEAC Pécs
Tatabánya, vasárnap, 16 óra.
A tatabányaiak szeretnék kiküszöbölni a múlt heti csorbát, amikor is súlyos vereséget szenvedtek a BKG DSE csapatától.
– Két hasonló képességű gárda méri össze erejét vasárnap. Pécsen kikaptunk 9 ponttal, így egy legalább tízpontos siker a mi javunkra billenthetné a mérleg nyelvét, azonos győzelem-vereség mutató esetén – mondta Mózes Emil, a TKC szakosztályvezetője. A TKC-nál mindenki bevethető.
Zöld csoport, 18. forduló
Tatai SE – MTK II.
Tata, vasárnap, 13 óra.
Nem épp ideális körülmények között készülhetnek a tataiak a mérkőzésre, ugyanis a pénteki edzésük létesítményproblémák miatt elmarad.
– Mivel pont a pénteki nap lenne ideális mindenkinek, alapvetően egyéni képzéseket tartunk, a csapattal nem dolgozhatok a szokott körülmények között – magyarázta Szabó Judit, a TSE vezetőedzője.
Mint mondta, a tabella 6. helyén álló MTK II. sötét ló, az utóbbi fordulókban olyan csapatoktól is kikaptak, amelyeket a TSE legyőzött, ráadásul kérdéses, hogy mennyire tudták magukat túltenni másodedzőjük tragikus, hirtelen halálán.
A TSE-nél Heizer Andrea nem játszhat betegség miatt, a többiek hadra foghatóak.
Férfi kézilabda NB I. B., Nyugati csoport, 16. forduló
Tatai AC – NEKA
Tata, szombat, 18 óra.
Nehéz összecsapás előtt állnak a tataiak, a NEKA ugyanis a tabella második helyén áll 24 egységgel, 4 ponttal lemaradva a listavezető váciaktól. A TAC a 6., 15 ponttal.
– Fiatal társaság lesz az ellenfelünk, számottevő edzésmunkával. Mi mindenesetre szeretnénk erőt meríteni a múlt heti, balatonfüredi sikerünkből – fogalmazott lapunknak Sibalin Jakab, a TAC vezetőedzője. Hozzátette: Nem szabad rohanni, mert azzal az ellenfelet segítik, a pozíciós játékra kell törekedni.
A tataiaknál Bagi Gergőt kedden műtötték, ő biztosan nem léphet pályára, csakúgy, mint Györfi Márió.
Vízilabda OB I., férfi alsóház, középszakasz, 4. forduló
Pécs – Tatabányai Vízmű SE
Pécs, szombat: 19 óra.
A Tatabánya gárdája kifejezetten jó passzban van, hiszen a legutóbbi öt találkozóján győztesen hagyta el a medencét. A hétvégén azonban az alsóház legerősebb csapatához látogat Zantleitner Tamás vezetőedző együttese. A szakvezető nagyon nehéz összecsapásra számít, mivel a házigazdák a szezon során több felsőházi gárdát is megfricskáztak Pécsett. Viszont az is igaz, hogy a vízművesekkel rendre szoros meccseket játszik a mecsekaljai alakulat. A TVSE keretéből mindösszesen csak Kolarik Martin hiányzik majd.
Az alsóházi rangadón Füzesi Zs., Torda G. fújják majd a sípot.
Kézilabda NB I., férfi, 17. forduló
Komló – Grundfos Tatabánya KC
Komló, vasárnap: 17 óra.
Fanatikus közönség előtt lép pályára a Tatabánya, amelynek céljai eléréséhez minden pontra szüksége van. Sibalin Jakab, a Kék Tigrisek trénere ki is emelte, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár csapatára. Arról nem is szólva, hogy egy ideje – a legyőzhetetlennek hitt Veszprém és Szeged miatt – mindenki a Grundfos KC skalpjára vadászik. Ám, ha a vendége a saját játékukat játszhatják, egyértelműen esélyesei a találkozónak.
A meccset a Felhő – Öcsi játékvezetői páros dirigálja.