2019.03.29. 16:32
Ezüstéremmel térhettek haza a leányvári cselgáncsozók a junior ob-ről
A Leányvár SE cselgáncsozói az elmúlt hetekben két rangos versenyen vettek részt. A Budapesten rendezett emléktornát három arany-, egy-egy ezüst- és bronzéremmel, két ötödik helyezéssel, valamint a csapatverseny hatodik helyével, míg a győri junior ob-t egy második és egy hetedik helyezéssel zárták.
Forrás: beküldött kép
A leányvári diák korosztályú dzsúdósok a közelmúltban Budapesten léptek tatamira, ahol az UTE csarnokában megrendezett Horváth István Emlékversenyen vettek részt.
A leányváriak jól szerepeltek, hiszen összesen hét helyezést értek el, amiből öt dobogós volt, közülük hárman pedig az első helyen végeztek. A diák A kategóriában Veres Nikolett a legjobbnak bizonyult az 56 kg-osok között, de hozzá hasonlóan Tandi Rebeka (diák C, 40 kg) és Uzsoki Noel (diák B, 50 kg) is a dobogó legfelső fokára állhatott.
A csapat egyetlen második helyezését Csizmadia Szilvia érte el, aki a diák A kategóriában végzett a második helyen a 32 kg-osok mezőnyében, míg Legény Glória (ugyancsak diák A, 45 kg) a harmadik pozícióban zárta a küzdelmeket.
Két ötödik hely is jutott a leányváriaknak: Mészáros Sarolta (diák B, 40 kg) és Kara Dániel (diák A, 40 kg) érte el ezt a helyezést. A kiválóan megrendezett viadalon egyébként 38 csapat indult, szép eredményeinek köszönhetően a Leányvár a hatodik helyen végzett az egyesületek versenyében.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/XtNDF_rSqfSwZpR6Q0tu3PfY773CjZ3CCa_3_1SfKS4/fill/1470/735/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYjJhOTFiNzY5ZDRiZDE4YzE0YjdlNGUxMjhkOGY5.jpg)
A következő rangos esemény, amelyen a Leányvár SE indult, a Győrben megrendezett junior országos bajnokság volt. Az egyesület két versenyzője, Tandi Zsanett és a Horváth István Emlékversenyen győzedelmeskedő Veres Nikolett ért el helyezést a csapat tagjai közül.
A 78 kg-ban induló Tandi kiváló versenyzéssel, ippongyőzelmeket aratva jutott el a döntőig. Ott ugyan vereséget szenvedett, de az országos bajnokságon szerzett ezüstérem így is remek eredménynek számít, főleg úgy, hogy ifjúsági korosztályúként indult a juniorok között. Veres a 48 kg-osok mezőnyében ezúttal a hetedik helyen zárt. Szervezők és felkészítők: Pfluger Antalné, Faragó Norbert, Vezér Teofil és Pfluger Antal.