elismerés

2019.02.23. 19:47

Az ország legjobbja lett a tatai bokszbíró, Flórián Béla

Papp Lászlótól, Kovács Kokó Istvánon át, Erdei Madár Zsoltig a magyar hivatásos boksznak kiváló „hírverői”, illetve képviselői akadtak kis hazánkban. Sőt, a tehetségekben ma sincs hiányán. Ám arról már jóval kevesebbet hallani, hogy a profi ökölvívóbírók között is akadnak kiválóságok, mint például a tatai Flórián Béla.

Petrik József

A profi ökölvívóbírók között is akadnak kiválóságok, mint például a tatai Flórián Béla.

Forrás: Beküldött fotó

Tradíciói vannak már annak, hogy évről évre a legjobb ökölvívókat, a profikat is elismerik, díjazzák. De ilyen hagyomány az is, hogy profi boksz­bírókat is jutalmazzák. Az idén Flórián Bélára esett a választás. A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) profi tagozatának vezetése a tatai ítésznek, Flórián Bélának ítélte a díjat. A testnevelő-szakedző azonban a szorítóban – határozott fellépéssel – nem csupán intézkedni szokott, hanem ökölvívó-palántákat is nevel. A nevéhez fűződik az Öreg-tó-parti városban már-már elfeledett sportág újraélesztése. A közelmúltban azonban a bírói elismerésről beszélgettünk.

– Az elmúlt évben, a kötelek között és a pontozói asztalnál letett teljesítményem alapján engem választottak 2018. legjobb magyar profi bokszbírójának – emelte ki a sport­ember. – Ez az elismerés jelentős múltra tekinthet vissza. Jómagam immáron harmadszor érdemeltem ki. Az első alkalommal szintén a profi tagozat elnöksége adományozta, másodjára az interneten lehetett szavazni rám. Hogy akkor is én nyertem, arra vagyok a legbüszkébb. Most ismét egy grémium ítélte nekem ezt a megtisztelő elismerést. Ezt a kupát az kaphatja meg, aki egy adott esztendőben mind a hazai, mind a nemzetközi profi versenyeken kiválóan teljesített.

Flórián Béla felnőtt bunyós karrierje Tatabányán teljesedett ki. Aztán edzősködni kezdett, majd 1991-ben profi boksz­bírói vizsgát tett. Mindmáig az egyetlen magyar hivatásos ökölvívó bíró, aki két nagy nemzetközi szervezetnél, az EBU-nál (European Boxing Union) és a WBC-nél (World Boxing Council) is működik.

– Huszonnyolc éve vezetek vagy pontozok profi találkozókat – jegyezte meg Flórián Béla. – Két évvel később pedig már a nemzetközi porondon is bemutatkozhattam. Az első nemzetközi profi mérkőzésemet, az egykori Jugoszláviában, Pulában vezettem, 1995-ben. Ez egy WBC interkontinentális bajnoki címmérkőzés volt. A díjazott 65. életévében jár. A szabályok szerint az idén még vezethet profi meccset. Pontoznia viszont, ha jelöli a szövetség, akár 70 éves koráig is pontozhat.

– Sajnos, egyre inkább szorulok ki a bírói karból – mondta beszélgetőpartnerünk. – De ez így van rendjén. Jöjjenek a fiatalok, hiszen őket is fel kell építeni, menedzselni illik, hogy aztán a legkiélezettebb szituációkban is jó döntést hozhassanak. De a rutin ma már az én korosztályom mellett szól, hiszen negyedszázados profi pályafutásom során legalább ezer összecsapáson bíráskodtam vagy pontoztam. Az elmúlt évben itthon, a hazai gálákon vezettem több címmérkőzést is, így Szellőjét, Bacskaiét, illetve az év bunyósának választott Kiss Mátét. Külföldön kilenc meccsem volt tavaly. Ebből négy úgymond EBU színekben, öt pedig a WBC-nél. Hármat én dirigáltam, haton pontoztam, és most is utazom Jekatyerinburgba, hogy levezessem a WBC pehelysúlyú interkontinentális döntőjét.

A Klicskó – Chisora meccsen is ott volt

Hosszú és sikeres bíró karrierje során rengeteg világsztárral, bokszlegendával találkozott Flórián Béla. Pályafutása legemlékezetesebb meccseként az ukrán Vitalij Klicskó és az angol Dereck Chisora címmérkőzését tartja. Ezt a csatát több mint negyvenezer néző előtt Münchenben rendezték, meglehetősen feszült hangulatban. Ezen a gálán a tatai bíró is működött. Emellett olyan nagyságokkal „parolázhatott”, mint az amerikai Muhammad Ali, Joe Frazier, Evender Holyfield, a brit Lenox Lewis és a cirkálósúly egykori királya, David Haye, vagy a sziklaöklű bombázó, Mike Tyson, a súlycsoportjában veretlen és verhetetlen Floyd Mayweather, valamint az ukrán Klicskó fivérek. De részese lehetett annak is, amikor a leghíresebb, legkeresettebb sportriportere, Michael Buffer el­eresztette, hogy: Let’s get ready to rumble (magyarul, szabadon: készülődj a bandaharcra!)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában