2024.05.19. 06:40
A fúvósok ünnepi koncertjén a közönség is beszállt vokálozni +fotók, videó
Nagyszabású fellépéssel készült közönségének az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar május 18-án, szombaton. Felcsendültek klasszikusok és operettek, de a kőszegi várvédők közé is elrepítették a hallgatóságot. Az ünnepi koncerten elfújták Máté Péter slágerét, a Zene nélkül mit érek én? című dalt is.
A Mi vagyunk Oroszlány '70 címmel adott ünnepi koncertet május 18-án, szombaton az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar.

Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra
Az élőzene varázsa ismét ámulatba ejtette a Kölcsey színháztermébe jegyet váltó közönséget. A zenekar a Centenáriumi indulóval kezdte fellépését. Az együttes 1945-ben alakult, Rebersák Alfréd vezetésével. Pontosan 9 évvel idősebb, mint maga a város, Oroszlány. Később Fátrai Márton karnagy vezette a fúvósokat, aki a hétvégi előadáson sajnos már nem lehetett jelen, de lánya, Fátrai Márta, aki egyébként a zenekar tiszteletbeli tagja és Oroszlány díszpolgára, ott volt a sorokban.

Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra
A zenekar az évek alatt Örökös Kiváló Együttesi címet szerzett, majd Koncert Fesztivál Fúvószenekari aranydiplomát kapott, végül ,,Oroszlányért” díszoklevelet, amely a valaha kapott legnagyobb, nem zenei elismerés. Tagjai között számos szakma képviselője jelen van. Például közgazdász, lakatos és rendőr, de még pedagógus is. A repertoár igen széles és színes, megtalálhatóak modern átiratok, operettek és klasszikusok, úgy mint filmzenék és rajzfilm betétdalok is.
Ünnepi koncert nélkül mit ér a város?
Hallhattunk klasszikusokat, de a zenekar megidézte Kőszeg várának 1532-es török ostromát és a tőle telhető módon, zenével tisztelgett Jurisics Miklós vezette hős várvédők előtt. A felcsendült mű öt évvel ezelőtt született, az I. Végvári Zeneszerző-pályázat nyertes műve, megálmodója pedig Szilágyi Miklós kőszegi karnagy. Érdekesen szólt a Sedliacka, azaz a Parasztdal is. Román Géza karnagy elmondta, csaknem 80 éves kotta került a kezei közé nemrégiben, amit a zenekar azonnal megtanult és kiválóan elő is adott. Felcsendült a Mazury Rhapsody, az operettek közül például a Csárdáskirálynő.
Szólt Abba, Camila Cabello Havana című zenéje is, miközben alig lehetett a lábaknak parancsolni. Kétség nem fér hozzá, hogy az egyik leginkább várt produkció Máté Péter híres dala volt. A közönség egyként dúdolta, olykor még énekelte is a jól ismert dallamot: Zene nélkül mit érek én?
A nagyérdemű vastapssal köszönte meg a színvonalas koncertet. Utolsó dallamként az oroszlányi induló is felcsendült. Werenka Vilmos 1961-es műve méltó zárás volt.
Mint azt korábban megírtuk, az idei oroszlányi költségvetésben eddig nem szereplő támogatási sor is felfedezhető. Február 15-én egyhangúan elfogadták a képviselők, hogy kiemelt támogatást, 6 millió forintot kap a bányászhagyományokat őrző együttes, ami a civil támogatások közé külön sorként került be.
GALÉRIA: Ünnepi koncertet adott az oroszlányi fúvószenekar (H.B.)
Fotók: Hagymási Bence