2024.02.12. 12:07
Kiállításokkal és kötettel készülnek a Tatavölgyiek - PODCAST
A tatavölgyi Alkotóművészek vezetője, Bánfi József festőművész és mentoráltja, a tehetséges fiatal Dr. Zinkné Trézl Adrienn volt stúdiónk vendége. Sugár Gabriella Bánfi Józsefet a művészcsoport idei terveiről kérdezte. Elhangzott: az Opel Szalonban már januárban megnyílik az első kiállításuk, ahol több tehetséges művész mutatkozik be.

Bánfi József festőművész és mentoráltja, dr. Zinné Trézl Adrienn volt stúdiónk vendége.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Peter
Az alkotók egy kiadvány létrejöttét is tervezik, ahol a mentoráltak mellett Bánfi József egykori tanítványai is bemutatkoznak. Dr. Zinkné Trézl Adrienn mindössze harmincegy esztendős, és igen tehetséges alkotó. Tizenéves korától alkot, s egy esztendeje dolgozik együtt Bánfi Józseffel, aki próbálja segíteni tanítványát. Adrienn többféle módon mutatja meg belső világát, állítása szerint kedvencei a csendéletek. Különleges technikával dolgozik: a színeket egymás után viszi fel a vászonra. Talán ennek köszönhető, hogy határozott ecsetvonalak láthatóak a képein.
Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!
Kemma.hu podcast
- Birodalmi gyűlésen próbálták eldönteni a szórakozóhely sorsát
- A Költészet napjára: énekes, verses köszöntés az Őrzők Együttestől
- Switch 2: itt a Nintendo nagy dobása?
- Sosem látott fotók: ilyen Tatabányára látogatott 1994-ben Orbán Viktor
- Hitelezhető a vályog? Itt az ingatlanszakértő válasza!