Renoir idillje

Mi is egy késői időpontot választottunk, hogy megtekintsük Pierre-Auguste Renoir festményeit, és hiába mentünk nyitásra, jó tíz percet így is várnunk kellett a bejutáshoz. A teremőrök ugyanakkor rendkívüli türelemmel terelgették az embereket, így a várakozás nem volt kellemetlen.

Renoir képeit szemlélve az élet egészen egyszerűnek és élvezetesnek tűnik. A La Grenouillére, avagy a Békástanyaként ismert képet elnézve az embernek kedve támad az ott szórakozó emberekhez csapódni, de csodálatos lenne a buja zöldben sétálni a Hölgy napernyővel a kertben című képben. Ezek a vibráló, zöld képek nagyon jól mutattak egymás mellett, kiegészülve a Hinta és a Vidéki tánc című képpel. A kiállítás ezen része igazi közönségkedvenc volt, aki addig nem fotózott, jó eséllyel elővette a telefonját.

A másik kedvelt fotózási helyszín a női aktképeknél volt, ahol valóságos sorállás alakult ki idősebb férfiakból, akik sorra készítették okoseszközükkel a képeket. Az én kedvencem persze egy macskás kép volt, mégpedig az, ami Julie Manet ábrázolja egy ölében szundikáló kiscicával. Némiképp irigykedve is szemléltem az idilli festményt, mert az én macskáim jó, ha szökőévente hajlandóak az ölemben aludni.

Bár lehetett rá számítani, a termekben hatalmas volt a tumultus, mégis kicsit zavaró volt. Nekem az is furcsa, ha valaki minden festmény és a hozzátartozó szöveget is akkurátusan végigfotózza, mert nehéz lehet valójában élvezni a látványt. A kiállítás összeállítói a legtöbb kép mellé részletes leírást mellékeltek, de ezúttal talán kicsit túl részleteseket is. Ezek többsége nem igazán nyerte el a tetszésem. Persze érdekel, hogy kik szerepelnek a képen, milyen kapcsolatban voltak a festővel, de ezek a hosszas, mire gondolhatott a festő típusú elemzések, amelyek még csak művészettörténetinek is nehezen értelmezhetők, nekem túlságosan nem jönnek be.

A Szépművészeti Múzeum végül megkegyelmezett a kígyózó sorokban fagyoskodó érdeklődőknek, és a tárlat végül két héttel tovább, január 21-ig látogatható.