Szemet gyönyörködtető, amit Bugyács Sándor a tussal művelt Esztergomban

Bugyács Sándor október 18-ai Tollbamondás című kiállításmegnyitóján a galéria tulajdonosa Soós Kadocsa többek között azzal kezdte köszöntőjét, hogy az immár tízéves piac utcai kis művészeti intézmény mostantól inkább, amolyan lakásgalériává alakul, de ez egyben a már megszokott családias hangulatot is jelenti, melyre a megnyitóra érkező nagyszámú és jókedvű közönség rá is erősített. 

A párkányi alkotóról Istvánffy Miklós művészettörténész mondott méltatást, beszédében többek ezt: „Milyen események szüremkedtek át ezúttal Bugyács Sándor háza ablakán vagy műterme falán, ragadták meg fantáziáját, s lettek témává számára? Ha a festményeket nézzük, akkor a tengerparti táj gyakori eleme korábbi képei színpadi világának is, a maszkok használata, az álcázás szintén régi témája. Viszont a vadnyugati (?) jelenet az indián-madárijesztővel (?) már idegen tájat, új utat jelöl. Ami lehet később egy kezdődő jelenetsor egyik eleme, mint ahogy képzeletének széles vásznán számos esemény és táj, alak kap formát, alakul ki és át az idők során. 

Összehasonlítva a három kisméretű, korábbi vászonkép jelenetsorával itt nem tartalmi, inkább formai változásokat észlelhetünk. A már jól ismert kékeszöld, izzó színvilága – amit a király-jelenet esetében a fekete árnyalatok még inkább kiemeltek – veszít komorságából, üdévé válik most a narancssárgával kiegészülve és gazdagodva a vörösbe hajló átmenetekkel. 

Váratlan és meglepő a sárga szín meghatározó megjelenése Bugyács Sándor palettáján, és a három különböző idei képet látva talán egyfajta kimozdulást mutat ez az eddigi munkásságához képest. Kérdés az, hogy mennyire bizonyul majd maradandónak, mennyire tekinthető kitérőnek ez az irányváltás.” A galéria falaira kitett Bugyács-művek további elemzésében a művészettörténész a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szentendrei galériájába való szereplést elnyert, bezsűrizett tollrajzát állította a figyelem középpontjába, melyről és egy mellette lévő másik grafikáról állította, hogy „foltszerű motívumok, mint kiindulópontok rajzi továbbépítésével készülnek”, illetve „egy-egy szélesebb gesztusú vonal, vonalcsoport esetlenebb kontúrja köré szerveződött a kép”. 

Istvánffy végül hozzátette: „…vízzel higított és így használt tus maga is képes szemet gyönyörködtető gazdag átmenetet eredményezve nyomot hagyni a papíron. De természetesen e művek mögött az alkotóművész tudása, anyagismerete, sok évtizedes gyakorlata és tudatos komponálása munkál.”