Tárlat

2023.10.22. 07:45

Éves alkotói termésével lepte meg Esztergomot a művész

Tollbamondás címmel október 17-én Bugyács Sándor párkányi festő és grafikus kiállítása nyílt meg az esztergomi Tár-Lak Szalonban. Az eseményre sokan voltak kíváncsiak, a közismerten jóhumorú, életvidám alkotó a megnyitó elszórt finom gegjei mellett több tucat művével vitt fényt a Simor János utcai galériába.

Pöltl Zoltán

Bugyács Sándor és Istvánffy Miklós a 17-ei kiállítás megnyitón

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. O. Z.

A gyakori „tárlakosok” által már jól ismert csengetéssel indult Bugyács Sándor október 17-ei kiállításmegnyitója a Tár-Lak Szalonban. A galéria tulajdonosa, vezetője Soós Kadocsa többek között azzal kezdte köszöntőjét, hogy az immár tízéves piac utcai kis művészeti intézmény mostantól inkább, amolyan lakásgalériává alakul, de ez egyben a már megszokott családias hangulatot is jelenti, melyre a megnyitóra érkező nagyszámú és jókedvű közönség rá is erősített. 

A Párkányból érkezett festő, grafikus „egy éves termését” Istvánffy Miklós művészettörténész méltatta, aki elemzésében többek között elmondta, hogy némi helyesbítés szükséges a plakáton olvashatókkal kapcsolatban, mert a most látható kollekcióban olyan mű is található, mely nem ebben az évben készült. 

A méltató hozzátette: „A mostani kiállításnak nagy erénye a gazdag grafikai eszköztár egymás mellé sorolása, az utóbbi pár esztendő munkáiból merítve. A mesebeli tájakon zajló illusztratív jelenetek helyet kaptak itt csak úgy, mint a többszörösen átrajzolt vonalakból felépített portrék vagy karakterképek, tollrajzok.” Bugyács Sándor Tollbamondás című kiállítása október 28-áig várja a közönség a Tár-Lak Szalonban, szerdától szombatig délelőtt 9-től délig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában