Lévai Ádám Imája a József Attila Könyvtárba került

Templomi élmény indította el a sorozat gondolatát. Lévai Ádám édesanyját kísérte el egy istentiszteletre, s a hosszú szertartás alatt a művész elkezdte figyelni az imádkozó arcokat. A különleges, révülethez is hasonlatos pillanatok új oldalukról mutatták be az embert, az emberi arcot, így hazaérvén, azonnal munkához is látott a művész. Azonban nem papírra vetetett a gondolatait, hanem falapokra. Egyforma falapokra, amelyeknek a sokasága a műtermében lapult, és éppen előző nap csúszott elé, terült szét előtte, ezért úgy érezte: ez a felület lehet a legközelebbi sorozatának hordozója.

A fohásszal, az elmélyüléssel kapcsolatos téma aztán olyannyira dolgozott a művészben, hogy harminchárom alkotás készült el. Az imát másfajta dimenzióba emelte, olyan különleges kompozíciók születtek, ahol a csendesség van középpontban. S itt már nem volt elég a tus, a ceruza, az érdes falapokon színes ábrázolások születtek.