Segítség

2022.09.27. 16:00

Alapítványt támogattak az őszköszöntő jótékonysági koncerttel Környén

Őszköszöntő jótékonysági koncertet adott a művelődési házban a hétvégén a Soltész István Kamarazenekar. A zenés rendezvényen a Kisfaludy Mihály Általános Iskola énekkara is közreműködött Szelőczei Ferencné vezetésével. A koncert kezdetén a zenekarral közösen adták elő Bach Parasztkantáta című művét.

S. G.

Forrás: kornye.hu

Soltész István fél évszázadig tanított a tatai Zeneiskolában, nyugdíjba vonulása óta vezeti a 13 esztendeje örömmuzsikáló kamarazenekart, amely első alkalommal 2017-ben adventi, 2019 márciusában nőnapi, tavaszváró dallamokkal, ezúttal pedig őszköszöntő koncerttel, a barokktól a 20. századig terjedő zenés időutazással ajándékozta meg a nagyérdeműt Környén – adták hírül a település weboldalán. A hangverseny gondolata Takács Karolináé volt, aki az intézmény pedagógusaként és a kamarazenekar tagjaként is részt vett az eseményeken.

Az idei koncert során Antonio Vivaldi, Johann Pachelbel, Dvorak, Bartók Béla, Johann Sebastian Bach, Steiber Mátyás művei csendültek fel, olyan kiváló művészek és tehetségek szólista közreműködésével, mint Soltész Ágnes (a Magyar Állami Operaház zenekarának koncertmestere), Sakai Yumiko zongoraművész (a Bartók Béla  Konzervatórium tanára), Vitályos-Gaál Eszter hegedűművész, Vitályos Bence (a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója), Kovács Luca (a Thália Tanoda növendéke).

A jótékonysági rendezvény zárásaként Horti Károlyné, az iskola igazgatóhelyettese mondott köszönetet a többszörösen is vastapsot érdemlő előadásért a zenekar tagjai és Soltész István, valamint a hagyomány életre hívója és lelkes szervezője, Takács Karolina számára. A koncert résztvevői adományaikkal az „Értetek, Nebulókért” Alapítványt támogatták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában