2019.06.09. 07:00
Átszőtték magukat az időn a Kenderkével
Remekül sikerült a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola „Az újkőkorszaktól napjainkig, a szövésen át” elnevezésű programsorozata, amely szeptemberben kezdődött és a minap ért véget.
Remekül sikerült a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola „Az újkőkorszaktól napjainkig, a szövésen át” elnevezésű programsorozata.
Forrás: Beküldött fotó
Fotó: Törös Judit
A tanórán kívüli 60 órás programban húsz általános iskolás gyermek vett részt. Ősszel a szilvásváradi archeoparkban tett kirándulással kezdődött a tehetséggondozásnál komplexebb program, amelyben a résztvevők felfedezhették saját kreativitásukat, erősségeiket, miközben számos ismerettel gazdagodtak.
Hulinné Gyenizse Judit, a foglalkozások kitalálója kiemelte: a diákok, a fűzfa- és papírfonás mellett a szövőszéket is megismerték (sőt, reprodukálták is az első újkőkori szövőszéket), de a bronzkori házépítési módot, a paticsolást is kipróbálták, és egy bronzkori ház makettjét is elkészítették az agyagtapasztásos módszerrel.
Az év közben készült alkotásokból a művészeti iskolában kiállítás nyílt, hétfőn pedig szülőkkel, barátokkal együtt töltötték a délutánt az intézmény székházában, ahol az élményalapú foglalkozáson a vendégek maguk is megismerkedhettek mindazzal, amit a gyerekek tanultak a programban.
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/ZgZCyTvDqqkwIhD6xx69C5ziN9XzqAI5gX7YaVBV_go/fill/4032/3024/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0MjMzZDExNzU4MDQ1ODA4MTVlNmFiNzExMmY1ZDI3.jpg)