Márton-nap

2018.11.14. 12:09

Márton-nap a NépmesePontban

Ízes, szép magyar beszéddel adtak elő sok dalt, mondókát a gyerekeknek Márton-napja alkalmából a Puskin Művelődési Házban.

S. G.

Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra

Teli torokból „gágogtak” a gyerekek szombaton délután a Puskin Művelődési Házban lévő NépmesePontban – éppen úgy, ahogy a Szent Mártont eláruló ludak tehették az ólban, amiért ott próbált elrejtőzni a püspökké választása elől. Hiába, mert a ludak elárulták gágogásukkal – mint ahogy a gyerekek sem tudtak elbújni a sok program elől a Márton-napi vigalomban.

November 11. környékén a legtöbb intézményben középpontba kerülnek a ludak, s olyan programokat szerveznek a legkisebbeknek, amelyek köthetők hozzájuk. A Puskinban Szénási Veronika, a NépmesePont vezetője ízes, szép magyar beszéddel adott elő megszámlálhatatlan dalt, mondókát, amelynek a középpontjában a legendás szárnyas állat állt. Még táncra is perdültek az anyukák, sőt, az apukák is gyerekeikkel. Természetesen hallhattuk Ludas Matyi történetét is, majd kézműves-foglalkozás várta az ügyes kezű ifjakat és kísérőiket. Kálvin Mária, a NépmesePont munkatársa segített a gyerekeknek abban, hogy ludas lámpásokat, libakergető kukoricaszemeket ragasztgassanak, csuhéból virágok készülhessenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában