Múltidéző

2018.10.23. 15:31

Tegnap és ma az esztergom-kertvárosi volt laktanyában

Esztergom-Kertvárost sokan még mai is Esztergom-Táborként emlegetik a terület majd’ százesztendős katonai múltja okán. De honnan is indul a laktanya története, mely alapvetően meghatározta Esztergom-Kertváros sajátos kialakulását? Nézzünk körbe a pince legmélyéig!

Feleki Marietta

A cím akár egy izgalmas kémregény felütése is lehetne. A történet ennél prózaibb: az esztergom-kertvárosi régi (szovjet) laktanya és katonai terület elfeledett zugait igyekszünk felderíteni. Egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk a témával, most bővebb folytatás következik.

Üveggyárból laktanya

A történet 1896-ban kezdődik, amikor – az Esztergom és Vidéke helyi lap szerint – Heye Herman gerrescheimi üveggyáros megnyitotta üveggyárát a Strázsa hegytől nyugati irányban, a budapestre vezető út mellett. A Strázsa-hegyet remek homokkitermelő területként tartották számon, így a befektetők fantáziát láttak az akkor még lakatlan területen.

Akkoriban zárt be a tokodi üveggyár, így adva volt a sikeres befektetés lehetősége. Ám nem pontosan ismert okokból nem ment zökkenőmentesen a gyár élete, így pár viszontagságos, és problémákkal terhelt év után a gyár bezárt. A helyi lapban sokáig pedzegették megnyitását, légből kapott terveket lebegtettek az olvasók előtt, de a gyár sosem nyitott újra.

A helyi lap, az Esztergom és Vidéke folyamatosan nyomon követte az üzem születését. Pontos képet kaphatunk arról, milyen nehezen egyezett meg a városi tanács a német gyárossal. Az 1895. évi 6. számban például ezt olvashatjuk:

“A Heye-fele üveggyár ügyével foglalkozott a város pénzügyi bizottságának ülése csütörtökön. A bizottság a maga részéről minden akadályt elhárított a nagyszabású gyár létesítése utjából, úgy hogy most r tisztán a közgyűlésen áll, hogy márcziusban megkezdik-e a gyár 'építését. Az üveggyár alapítók beleegyeztek, hogy évenként az Esztergom ros tanácsa által kijelölt 3 egyénből egy az üveggyár-részvénytársaság igazgató-tanácsába be lasztassák. A megindulás első évére a polgármester fog valószínűség szerint, mint igazgató- tanácsos működni. A bizottsági ülésen jelen volt Lázár L. Pál tanár az alapítók képviseletében ismételve kijelentette, hogy a gyár-terület holdjáért 150 írtnál többet nem adhatnak. Ha ez ajánlatot a város képviselő testületé el nem fogadja, ágy máshol szemelnek ki területet. A bizottság Lázár egyéb tüzetes felvilágosításai után egyhangúlag elhatározta, hogy a területnek 150 frtnyi (holdanként) árért való átengedését fogja a közgyűlésnek javaslatba hozni.„

 

Az épületeket végül a katonai kincstár vette át katonai célokra. Az üveggyár közelében, mintegy 1500 kataszteri holdon akkoriban harcászati lőtér volt, amely a mai Szalézi lakópark területén volt. A katonai kincstár a lőteret és az üveggyári épületeket egybeolvasztotta, és az így létrejött katonai tábor alapozta meg a terület későbbi arculatát, múltját és jövőjét.

A huszadik század viharai közt

A tábor terjeszkedésének az I. világháború adott lehetőséget: hadifogolytáborrá alakításával a tábortól délre és északra is nőttön nőtt területe. A hadifoglyok száma az első világháborúban elérte a 104 ezres lélekszámot ( mely akkora embertömeg, mint Tatabánya és Esztergom összlakossága!). Bár a hadifoglyok tömeges elszállásolása volt a tábor elsődleges célja, jól felszerelt volt olyan luxus dolgokkal is, mint uszodák, imaházak vagy épp a melegvíz-ellátás. A tábor vegyes összetétele jó alkalmat adott a nyelv- és néprajztudósoknak az adatgyűjtésre, hiszen a tábor lakói közt volt cseremisz, zürjén, mordvin, grúz és tatár származású hadifogoly is.

A világháború ismert utózöngéi, a harcokat lezáró békediktátum megváltoztatta a tulajdoni viszonyokat, és persze a tábor rendeltetését is. A területtel valamit kezdeni kellett. Egy rövid ideig itt működött a Szalézi Rend iskolája (a rend a megye más településén is iskolát működtet), majd 1921-ben a korábbi tábor területén megszervezték a 4. kerékpáros Zászlóaljat. 1945-ben a laktanya a Magyar Páncélos Tüzérezred Felderítő Hadosztályának székhelye lett. A második világháború idején a német páncélos hadosztály is itt állomásoztatta harckocsijait.

A szovjetek már a pincében vannak

A komoly hadászati múltja, valamint határvárosi helyzete okán egyértelmű volt, hogy a II. világégést követő hidegháború idején a Szovjetúnió Esztergomban, azon belül Kertvárosban állomásoztassa csapatát. A „laktanya” területe ezután egy igen zárt, de nagy fejlesztésekkel, komoly logisztikai háttérrel rendelkező katonai bázis lett, mely a Strázsa hegy, illetve Esztergom irányába is folyamatosan terjeszkedett.

A helyiek elmondása alapján a laktanya területe maga volt a Kánaán. Területén ugyanis az orosz katonáknak fenntartott kisboltban minden kapható volt, ami a szocialista blokkban luxusnak számított a Pick szalámitól elkezdve az üveges kóláig. Összesen hat épületben szállásolták el a katonákat a Strázsa–heggyel szemben, melyeket az ezredfordulón lakóparkká alakított át a helyi önkormányzat. A tábor Kesztölci úti oldala felől voltak a tiszti házak, melyek ma szintén lakóházakként funkcionálnak. A tábor területén volt tankmosó, autószerelde, kiképzőtér, logisztikai központ, fürdő, és felvonulásra és ünnepségekre alkalmas terület.

A Strázsa-hegy ezután valóban strázsálási feladatot látott el, ez volt a laktanya „szeme”. Ma kilátóként ismerik a környékbeliek. A hegyoldalban volt a nagy tank gyakorlótér.

Az 1960-as évektől saját iskolát is működtettek a tisztek és a tanárok gyerekeinek, ahová a környék laktanyáiból busszal vitték a nebulókat. Egy esztergomi volt iskolás beszámolója szerint az 1980-as években magyar gyerekeket is fogadott az intézmény szombati napokon, természetesen oroszul tanult ő maga is.

A laktanya a rendszerváltás után mostoha sorsra került. Okafogyottá vált a katonai funkció, így mai napig gazdátlan az egykor szépen gondozott terület. Bár az épületek nagy részét újra hasznosították, így is maradt olyan építmény, ami romosan, parlagon áll, egy letűnt évszázad mementójaként.

De mi rejlik a pincében?

A régi üveggyár területe ma magánterület, egy asztalosipari vállalat birtokolja. A tulajdonossal bejártuk a régi épületeket és a pincéket.

A szovjet tulajdonlás idején a terület annyira elzárt volt, hogy műemlékvédelmi, helytörténeti szempontú kutatások nem is folyhattak. Így az ingatlan megvásárlása óta, az épületegyüttes néhány átalakítása során kirajzolódik az elmúlt közel 130 év története. Kisebb tárgyi emlékek mellett az épületek átalakítása, stílusbeli különbségek is „felszínre kerültek”.

Ahogy a tulajdonos elmesélte, a volt gyár legnagyobb csarnoka egy ideig katonai barakk volt, melyet régi képeslapokon is láthatunk. Később a tágas belső tér miatt kitűnő járműtárolóként funkcionált, így lett istálló, majd harckocsi-garázs. Amikor megvették az épületegyüttest, a csarnok mögött megtalálták a tankmosót is. Volt mit tisztítani a tankokon, ez meg is látszott a derítőben álló koszos vízen, melyet a kivonuló orosz csapatok otthagytak. A tulajdonos úgy tudja, hogy a ma lakóépületként funkcionáló, Dorogi úttal párhuzamosan futó épület volt a KGB központja, bár erre hiteles forrás nem áll rendelkezésre.

Az üveggyári időszakból számos, már-már művészi alkotásként értelmezhető olvadt üvegdarab került elő, jórészt a föld alól. Ezen kívül találtak lópatkót, harckocsi lánctalp-elemet, rengeteg sörösüveget, cirill betűs pecsétet, kiskatona sapkáját, és még számos használati tárgyat az elmúlt bő 120 évből. A pincékben 100 év nyomai közt felfedezhetjük az üveggyártásból maradt szénport a falon. De a tulajdonos emlékei szerint az épület átvételekor a pince egyik helyiségében hátborzongató dolgot is találtak: falhoz rögzített láncokat! Persze ne vonjunk le messzemenő következtetéseket ebből a tényből...

A dicső katonai múlt után...

Ma meglehetősen vegyes kép fogadja a volt laktanya területe felé ellátogatót. Míg a régi szolgálati lakások és lakóegységek mai is lakóházakként funkcionálnak, ezzel szemben az egykori katonai kiszolgáló épületek egy része ipari létesítményekként, kisüzemekként éledtek újjá az elmúlt 25 évben. Az ipari tevékenység miatt a terület rendezetlenség benyomását keltheti.A helyi lakosok szerint a terület lakó-pihenő övezetté sorolása miatt nem is lenne helye ennyi ipari létesítménynek.

Emellett a régi épületek közül nem egy életveszélyes állapotban van, vagy benőtte a gaz. Így például a volt katonai fürdő épülete omladozik, illetve a sűrű bozót közé bemerészkedő egy óriási, betonszámokból készült emlékművet is találhat: 1945-1975. A helyieknek is talány: mit jelent az 1975-ös év...

Emlékműben amúgy sem volt hiány szovjet időszak alatt. A betonszámokon kívül egy hatalmas kőből faragott arc is helyet foglalt a területen, illetve egy T-32-es tank kicsinyített mása is helyet kapott egy talapzaton. Utóbbi előtt zajlottak a szokásos felvonulások, ünnepségek, díszszemlék. A terület elhagyásakor a tankot (több másikkal együtt) állítólag magukkal vitték a kivonuló orosz katonák.

A „kőfej” további sorsa azonban meglehetősen sokatmondó: tavaly elszállították a hatalmas követ, és az alsószentiváni fatimai kegytemplom oltárát faragták belőle.

A területen véletlenszerűen kerül elő nemrég egy vésett betontábla, rajta egy volt katona nevével. Egy szemfüles ottlakó a világhálón kereste a tábla „gazdáját”. Kétségtelenül érdekes lenne 40 év után megtalálni a világban egy orosz volt katonát, aki az 1980-as években az esztergomi laktanya rendezett, történelemmel teli környezetében élt pár évet...Biztos lenne mit mesélnie.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában