Programok

2024.06.22. 17:33

REND a lelke mindennek - ott, ahol a kacagó Levente Péter is koncertezett +fotók

Térzenével kezdődött és Kártyajáték című előadással ér véget a Református Egyházi Napok Dunántúl fesztivál, amelynek az idén Tata ad otthont. Három napon keresztül előadásokkal, istentiszteletekkel és koncertekkel várják az érdeklődőket, akiknek azt hirdetik: élni jó!

Kemma.hu

A tizedik Református Egyházi Napok Dunántúl fesztiválnak – a REND programjainak  Tata adott otthont a hétvégén. A Dunántúl számos gyülekezetéből elfogadták a meghívást a három napos fesztiválra.

Református Egyházi Napok Dunántúl Tatán
Egy tűt sem lehetett leejteni a Kossuth téri megnyitón
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Mint ismert, 2003 óta minden második évben megrendezik a fesztivált, egyedül 2020-ban maradt el a járvány miatt a rendezvény. Két éve Pápán találkoztak a program iránt érdeklődők, az idén pedig a barokk kisvárosban, a Kossuth tér környékén szervezték meg a találkozót. Vagyis a református templomban, a Tatai Református Gimnáziumban valamint a Kossuth téren és környékén, a Kőkúti iskolában és a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban csaknem száz programot kínálnak a hétvégén.

Steinbach József, a hazai Református Egyház Dunántúli református egyházkerületének püspöke megnyitójában elhangzott: a hitvallás és a nyitottság a programsor fő missziója és mindez azért jött létre, hogy hidak épüljenek a megszokott világban. Kiemelte azt is, hogy az Egyházkerületi Közgyűlés 2022-ben a Zsoltárok könyve 36. fejezet 10. versét választotta a tizedik találkozó mottójává:

Mert nálad van az élet forrása.

– olvasható a Zsoltárok könyvében, amelyből megszületett a fesztivál témája: „Élni jó!”

Őt dr. Horváth József tatai jegyző követte a köszöntők sorában, aki szerint öröm és megtiszteltetés egyben, hogy a barokk kisváros szervezi az idei fesztivált. Elmondta azt is, hogy Tata nemcsak a vizek városa, hanem a fesztiváloké is, ilyen értelemben pedig méltó környezetet tud biztosítani a hétvégi programoknak.

REND Tata
Steinbach József, a hazai Református Egyház Dunántúli református egyházkerületének püspöke a megnyitón
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Az istentiszteleteken az egyházkerület püspöke és főjegyzője, valamint a tatai gyülekezet lelkipásztora hirdeti az igét. Az előadók között találjuk dr. Földi Rita pszichológust, Hortobágyi Cirill főapátot, Gerecsei Zsolt esperest, Dr. Márkus Mihály püspököt, Visky András írót, Gyimóthy Géza és ifj. Gyimóthy Géza agrárszakembereket, Schindler Zsófia pszichológus bloggert. A REND fórumon ismert előadóművészek, közéleti, egyházi szereplők beszélgetnek arról, hogy mit jelent mélységében, túl a közhelyeken, hogy „Élni jó!”

REND Tatán
A Református utcában bemutatkoztak missziók és keresztény kiadók
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Csodálatos koncerteken is átélhetjük, mennyire igaz az a gondolat, hogy élni jó! Részt vesz a REND-en a 30 Y, az „Ajtók” oratórium, a Cantus Dei, a Pécsi Gospel, Teleki Miklós zongoraművész, Baráti Kristóf hegedűművész, Rajkai Zoltán, Vecsei H. Miklós, Balla Gergő, Beck Zoltán, Szalonna és bandája, Szotyori Nagy Gábor és Vadász Attila orgonaművészek, a Tatai REFI Big Bandje, a Tatai REFI Színjátszóinak István a király előadása, a Tindia zenekar, a Kenderke AMI fellépő csoportjai, a Pécselyi Király Imre Rézfúvós Zenekar. A Református utcában bemutatkoznak a református missziók és a keresztyén kiadók, valamint színes vásárnak ad otthont a terület.

REND Tatán
Levente Péter Kacagó koncertre hívta közönségét
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Remek gyermekprogramok voltak. Egyebek mellett Kacagó koncertre hívta érdeklődő közönségét Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó.

A református utca után Zárult Miki mókatára

Levente Péter, a legendás Zsebtévé adásainak megkerülhetetlen alakja volt, amelynek rigmusait (Véget ért a móka mára, Zárul Miki mókatára, stb.) valószínűleg a mai napig kívülről fújnak rengetegen. Ez pedig most sem volt másként. Rajtuk kívül Pintér Béla, Kata és Zsófi bábelőadóként, valamint a Merende is fellép a Kőleves interaktív mesemondókával.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában