2024.05.11. 19:00
Sportpályák, utcák gyarapodtak sorfákkal 2024 tavaszán
A 2020-ban elstartolt Településfásítási programban eddig 1.500 településen 46 ezer sorfa elültetésére került sor.
Idén már a IV. ütemmel folytatódott a program. Ezúttal is a 10 ezernél kisebb lélekszámú települések pályázhattak 10-30 közti sorfára. 13 fafajból lehetett választani, s összességében idén is újabb 10 ezer fa talált gazdára. A Vérteserdő Zrt. működési területén hat település pályázott sikeresen 2024 tavaszán és április végéig mindenütt földbe kerültek a fák - olvasható a vereserdo.hu oldalán.
Az ültetéseket az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) koordinálja a helyi csoportjain keresztül. A pályázaton nyertes önkormányzatokat, civil szervezeteket az egyesület tagjai mellett az erdészeti társaságok – így a Vérteserdő Zrt. – szakemberei is segítik szakmai tanácsokkal, javaslatokkal az egyes helyszíneken. A Településfásítási program és az erdőtelepítések is nagyban hozzájárulnak ahhoz a kormányzati célhoz, hogy az ország fával borított területének nagysága 2030-ig elérje a 27 %-ot.