Demencia

2024.03.04. 09:53

Szenior örömtánc Kecskéden: jókedv, kényelmes cipő és egy üveg víz kell hozzá

„Egy jó csapat, egy vidám társaság, ahol hetente másfél órára elfelejtjük a hétköznapi gondokat” – ilyen és hasonló mondatokat hallani azoktól, akik keddenként a művelődési ház táncóráit látogatják. A Szenior Örömtánc vezetője, Nyitrai Judit mesélt a kezdetekről.

Wágner Zsanett

Sokan mondják például, hogy könnyebben mozognak, lépcsőznek a szenior örömtánc hatására. Nem véletlenül, hiszen a tánc mindkét agyféltekét működésre serkenti, hiszen a koreográfiákat meg kell jegyezni, ezzel pedig a demencia is késleltethető. Kellemes, fülbemászó zenékre rophatják, táncolnak tangót, szambát, keringőt, polkát, körtáncokat, páros táncokat.

Minden héten kedden tart órákat Nyitrai Judit tánctanár a sváb településen, Kecskéden. Szerinte a szenior örömtánc egy lehetséges út ahhoz, hogy egy vagy több évtized múlva is vidáman játszva az unokákkal, dédunokákkal, élvezve a hétköznapok csodáit, boldogan, ép elmével, és minél jobb egészségnek örvendve teljenek az időskori mindennapok.
A tánctanár a nagyszülők utolsó éveiben tapasztalta meg milyen az, amikor a szeretett személy már nem ismeri fel az unokát, amikor jelentős személyiségváltozáson megy keresztül, amikor magatehetetlenné válik. 

– Akkor született meg bennem a gondolat – nyilatkozta – hogyha bármi módon segíthetek másoknak, akkor én azt megteszem. Így lett Judit Szenior örömtánc oktató, majd később látva, hogy az egyensúly, illetve annak hiánya mekkora gondot jelent az időseknek, egyensúly tréning oktató is. Judit szerencsésnek érzi magát, mert ma már a hivatásának élhet, ami a hobbija is egyben.

Első lépések...

A szenior örömtáncot csaknem 50 évvel ezelőtt Németországban Ilse Tutt táncpedagógus alkotta meg, kifejezetten az 50 feletti korosztálynak. Nincsenek benne hirtelen mozdulatok, ugrások, hiszen csak olyan lépéssorokat tartalmaz, ami kifejezetten az idősödő szervezet képességeihez igazodik. 

– Rövid, könnyen megtanulható lépéseket táncolunk, ahol nincs szükség másra, csak jókedvre, egy kényelmes cipőre és egy üveg vízre – zárta szavait az oktató. Judit összesen 11 szenior örömtánc csoportot vezet Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron Vármegyében és sok-sok mosolygó, vidám táncossal lehet együtt az órákon. Több helyen járnak házaspárok is, bár ritka madár a férfiember az örömtánc órákon, kivétel Kecskéd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában