2024.03.30. 07:53
Csendrendelet Tatán: nem nyírhatnak bármikor füvet
Szabályoznák Tatán, hogy mikor szólhat a hangos zene és mikor nyírhatnak füvet a lakók. A csendrendelet már nyáron életbe léphet.
A márciusi testületi ülésen egy előterjesztést nem fogadtak el a képviselők. Pontosabban: kisebb javításokat, pontosításokat kértek rajta, amit a következő ülésen vitatnak meg újra. Ilyen rendelet ugyanis eddig még nem volt Tatán. Az országos szabályozást vették figyelembe eddig. Azonban a tataiak kérésére, most helyi rendeletben is szabályoznák az együttélés szabályait. Kitérnek a csendrendeletre is.

Forrás: 24 Óra
Az előterjesztést Tata jegyzője, dr. Horváth József nyújtotta be és több képviselőnek is volt véleménye, tanácsa annak változtatásához. A szabályozás többek között kitér majd a csendrendeletre, és a közterületek tisztán és rendben tartására. Vagyis rendelet írná majd elő, hogy Tatán mikor nyírhat valaki füvet, vagy vághat fát, illetve mikor szólhat egy szórakozóhelyen a hangos zene. De ugyanígy előírnák azt is, hogy kinek milyen módon kell rendben tartania a saját portáját.
– A rendelettervezet két fő szabályozási tárgykört érint. Az egyik a közrend, köztisztaság védelme érdekében a közterület tisztán és rendben tartására vonatkozik, a másik pedig a lakosság pihenéshez való jogának érvényesítése érdekében a zavaró zajkeltéssel járó háztartási gép használatának, illetve hangosító berendezés üzemeltetésének kérdése. Mindkét téma hónapról hónapra képviselő-testületi üléseinken is visszatér, és megoldandó problémaként merül fel, igény van a kérdés szabályozására – magyarázta a jegyző.
A csendrendelet a szórakozóhelyekre is kitérne
A rendelet szerint az önkormányzati hivatalhoz érkezett lakossági bejelentések alapján egyértelmű, hogy igény van mind a nagy zajjal járó háztartási gépek, mind a hangosító berendezések használatának időbeli korlátozására. A nyári időszakban a város egész területén – de különösen a tóparti üdülőövezet környezetében – rendszeresek a rendkívüli zajhatással járó, sokszor hajnalig tartó szabadidős rendezvények. Az önkormányzati rendelet hatályba lépését követően az ott lefektetett szabályok betartásával és betartatásával szabályos és élhető keretek közé szoríthatják Tatán az éjszakai szórakozással járó hatásokat.

Fotó: Bencsik Ádám
A tervezet szerint nem végezhetnek Tatán nagy zajhatással járó tevékenységet:
- munkanapokon 07:00 óra előtt és 21.00 óra után
- szombaton 08:00 óra előtt és 18:00 óra után
- vasárnap és munkaszüneti napon 08:00 óra előtt és 12:00 óra után
Nem lehet hangosító berendezést üzemeltetni közterületen engedély vagy a tulajdonos hozzájárulása nélkül - vasárnap, hétfő, kedd, szerda és csütörtök napokon 22.00 és 09.00 óra között
- péntek és szombat napokon 23.00 és 09.00 óra között
A lakók kérték a szabályozást
Michl József, Tata polgármestere a testületi ülés után elmondta, hogy a közösségi együttélésünket meghatározó kérdésekben számos kérés, javaslat érkezett már be az önkormányzathoz, és sokan kérték, hogy a város pontosítsa, szabályozza ezt a témát.
– Elkészült egy javaslat, amiről a márciusi ülésen nem döntöttünk, csupán első olvasatban tárgyaltuk ezt a rendelettervezetünket, hiszen azt szeretnénk, hogy minél többen elolvassák és hozzá is szóljanak. A következő időszakban ez a tervezet többek között a város honlapján és a Városkapu újságban is elérhető lesz. Kérjük, olvassák el és véleményezzék, hogy olyan szabályozás születhessen, amivel egymást segítjük, védve a nyugalmunkat, de teret adva a munkának, szórakozásnak is – kérte a polgármester.