Helyi közélet

2024.03.06. 19:15

Civilek szavaztak vármegyénkben is

A vármegyei civil szervezetek képviselői március 6-án adhatták le szavazataikat azokról, akikről úgy gondolták, hogy a jövőben elláthatják a képviseletüket a Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumaiban és tanácsában.

Kemma.hu

A Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Központ székhelyén volt lehetőségük leadni személyesen szavazataikat azon szervezetek képviselőinek, akik előzetesen regisztráltak.

A vármegyei civil szervezetek képviselői március 6-án adhatták le szavazataikat azokról, akikről úgy gondolták, hogy a jövőben elláthatják a képviseletüket a Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumaiban és tanácsában.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Civil Központ székhelyén bonyolították a választást
Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24 Óra

– Négyévente zajlanak az elektori választások. Január óta készülünk arra, hogy felhívjuk a civil szervezetek figyelmét ennek a jelentőségére, valamint az új szavazási rendszerre – mondta Mecseki Melinda, a vármegyei központ szakmai vezetője.

Azok a szervezetek, amelyek élni kívántak szavazati jogukkal, előzetesen regisztrálniuk kellett az EPER elektronikus felületén, s dönthettek arról, hogy személyesen vagy levélszavazattal voksolnak. 

Hozzátette: a jelöltek között van több vármegyei, akik megfelelő számú szavazat esetén képviselhetik a szűkebb hazánk közösségeit a Nemzeti Együttműködési Alap szervezetén belül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában