2024.02.29. 19:54
Vármentők és foltvarrók kerestetnek! - íme, a 8 legjobb program a hétvégére!
Kreatívkodnál, kirándulnál? Vármentő lennél vagy visszarepülnél a gyerekkorodba? Nekünk nyolc! De nyolc programot hoztunk, neked csak választanod kell közülük!
A kemma.hu ezen a hétvégén se hagy unatkozni! Összegyűjtöttük a legjobb programokat azoknak is, akik inkább csak moziznának, de azoknak is, akik vármentőként tennének valami jót és hősiest.

Forrás: Vitányvár Baráti Kör/Facebook
Kokárdák készülnek Komáromban
Különleges programra várják a nemzeti ünnepre készülődőket, kicsiket és nagyokat a Generációk Házába, Komáromba március 2-án, szombaton 9-12 óra között. A Komáromi Kaláka résztvevői azt tanulhatják meg, miként kell kokárdát készíteni horgolással. Aki kedvet kapott a programhoz, feltétlenül vigyen magával horgolócérnát piros, fehér és zöld színben, valamint 1,5-es vagy 2-es horgolótűt. Kis mennyiségben a szervezők is tudnak alapanyagot biztosítani.
Mamuszok születnek a Puskinban
Tatabányán is kínálkozik varrós program a kézügyeseknek március 2-án, szombaton. A Puskin művelődési házban 9 órától mamuszt, tutyit, pacskert, kinek hogy tetszik, lehet készíteni. A foglalkozást Krüpl Edit tartja. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: [email protected], www.facebook.com/edit.krupl, +36 20 316 4773.
Foglalkozásra várják a 3-8 éveseket
Hej tulipán, tulipán címmel március 2-án, szombaton 10 órától „Így tedd rá!” foglalkozást tartanak gyerekeknek a Tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 2. emeleti kamaratermében. A 45 perces programra 3-8 éves gyerekeket várnak. Azokat, akik először vesznek részt foglalkozáson, arra kérik, üzenetben írják meg a résztvevő gyermek nevét és életkorát. A foglalkozást legalább 5 jelentkező esetén tartják meg, a maximális létszám pedig 15 gyerkőc!
Itt a tavasz és a bolhapiac!
Az esztergomi Kaleidoszkóp Ház március 2-án, szombaton 15 órától bolhapiacos, turis délutánt rendez, ahol szuper zenékkel és meglepi italakcióval várnak mindenkit.
Ha van eladó cuccod, írj nekünk üzenetet és foglald le az árusító asztalodat ingyen!
– írják a szervezők.
Vármentő nap a Vértesben
Március 3-án, vasárnap Vármentő nap lesz a Vitányvárnál, immár a 25. A csatlakozók megtapasztalhatják, milyen a középkori falakat megszabadítani a mind visszatérő bozótostól, és sok érdekességet tudhatnak meg az évszázados erősség hajdani mindennapjairól, történetéről. De a program kirándulásnak, új társaság megtalálásához is kiváló. A gyülekező reggel 8 órakor, a Rugógyár parkolójában lesz.
A munkát megkönnyítendő, a nap végén minden résztvevő helyben készült finomságot kap, de a nap többi részére mindenkinek magának kell készülnie enni- és innivalóval. Strapabíró ruházat és cipő ajánlott a sziklás, meredek terep miatt, és munkavédelmi kesztyűre is szükség lesz. Ha kéznél van, akkor az ágvágó- vagy metszőolló, kézi fűrész se maradjon otthon!
Ébredezik a tavasz a Pilisben
A Gyopár Természetjáró Egyesület gyalogos túrát szervez a Pilisbe március 3-án, vasárnap 9 órától. A túra nyílt és térítésmentes. A részleteket az egyesület honlapján vagy Facebook-oldalán érdemes keresni.
Az örökzöld... vagyis -fekete Szaffi
Családi mozimatiné lesz Tatabányán, a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban március 3-án, vasárnap 10 órától. A Szaffi című magyar rajzfilmet valószínűleg nem kell bemutatni a mostani szülőknek. Jókai Mór Dargay Attila által vászonra álmodott történetét azonban a kicsiknek is látniuk kell.
Mit csinál a régész?
Túl a hétvégén is ajánlunk izgalmas programot. Március 4-én, hétfőn folytatódik ugyanis a Kuny Domokos Múzeum szabadegyetemi programsorozata. Az érdeklődők a tatai múzeumban 17 órától Régész a múzeumban címmel Győri-Pórszász Annával találkozhatnak, aki elárulja, mit csinál a régész, ha nem terepen van.