2024.02.04. 20:53
Tatabánya elfeledett múltja: a városrész, amit rabok építettek (PODCAST)
Az ötvenes évek végén a tervek alapján a korábbi 2 millió tonna hazai széntermelés helyett 3,7 milliót irányoztak elő. A grandiózus tervek megvalósításához azonban nagyon sok emberre volt szükség. Miként oldották ezt meg – erről beszélt a Képes történelem harmincötödik részében Dallos István helytörténész, fotóművész.
Internáló és rabtáborokat hoztak létre, telepítettek Tatabánya területére. Előbbi Alsó- és Felsőgallán is működött, Újváros építésében vettek részt az emberek. Az egykori Oázis Strand egyik öltözője volt az egyik barakk. Azok kerültek ide, akiket kulákoknak minősítettek, nem teljesítették a beszolgáltatásokat, vagy egyéb adósságaik voltak. A KÖMI, azaz Közérdekű Munkák Intézete foglalkozott ezzel.
Több fotót is hozott Dallos István, amelyek a régi rabtáborok egy-egy épületét, vagy épületrészét mutatják. A rabtáborokba kerültek nagy része tárgyaláson sem vett részt, úgy ítélték el. Hat hónapot kaphattak, és ezt ötször lehetett meghosszabbítani. Azok is ide kerültek, akik a kötelező katonaság során nem kívántak fegyvert fogni. A rabtáborok föld alatti járatainál voltak összekapcsolódások is.
A képeken látható a síkvölgyi rabtábor, Újváros építése az 1950-es évek elején háttérben az internáló tábor egyik barakkjával, a kép arról, hogy 1954-ben egy szovjet küldöttség érezett a síkvölgyi rabtáborba. A XIV-es aknai emléktábla és emlékhely is látható egy-egy képen.
Képes történelem 35: amikor rabok építették Tatabányát
Fotók: BeküldöttPodcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!
Kemma.hu podcast
- Nekem is furcsa kimondanom, de ez lesz életem első kiállítása — Fotókiállításra készül az oroszlányi tehetség
- Lázár János elárulta, mi vár az autósokra az M1-es autópálya bővítésekor
- Korszak Tatabányán, amikor a vezetékes telefonokra is várni kellett
- Top gyógynövények 2025-re: ez a trió biztosan szerencsét hoz
- Orbán Viktor is rúgta a labdát a kilencvenes évek elején Tatabányán