Életmentés

2024.02.28. 13:55

Megszólalt a fuldokló kisbaba apukája: nem lehetünk elég hálásak

Béres Attilával és feleségével megtörtént minden szülő rémálma, gyermekük ugyanis hirtelen fuldokolni kezdett. A kisbaba szerencsésen átvészelte a kellemetlen kalandot, és családja nagy örömére jókedvű és sokat játszik.

Kemma.hu

Ahogy arról korábban írtunk, az Országos Mentőszolgálat beszámolt egy tatabányai esetről, miszerint egy fuldokló gyermekhez riasztották kollégáikat. A kisbaba apukája lapunknak elmesélte, mi történt velük pontosan.

A kisbaba már jól van, képünk illusztráció
A kisbaba már jól van, képünk illusztráció
Fotó: Liudmila Fadzeyeva / Forrás:  Shutterstock

– Szombat délután otthon voltunk, 5-6 óra lehetett – idézte fel. – Mondtam a feleségemnek, hogy leviszek a barátomnak egy papírt. Ő addig ott maradt a gyerekekkel, akik az ágyon játszottak. Csak arra az időre állt fel, hogy bezárja utánam az ajtót. De mire visszaért, már megvolt a baj. A nagyobbik fiunk üdítőt ivott, a kis Martin pedig leharapott egy körömnyi fóliát az üvegről. Köhögni, sírni, fuldokolni kezdett, a feleségem pedig rögtön hívta a mentőket, a nagyobbik fiam pedig nekem telefonált.

Mire Attila felért, a mentők már vonalban voltak, két-három peren belül pedig megérkeztek hozzájuk. A mentők megnézték a kisfiú torkát, de nem láttak semmit. A kisfiú egyet öklendezett, a papír nem jött fel, de ezt követően már jókedvű lett, játszani kezdett a mentőkkel, inni is tudott.

A kisbaba megfigyelésre került kórházba

A biztonság kedvéért a babát kórházba vitték megfigyelésre, ahol egy doktornő megvizsgálta, és azt mondta, bár a torokban nincs semmi, a garatban fennakadhatott a darabka. Ez ugyan fulladást nem okoz, de begyulladhat, és nehéz lett volna kivenni. Ezért a kisbabával átirányították őket a Heim Pál kórházba, kiderült, sem a garatnál, sem a tüdejénél nem láttak semmi oda nem illőt. Így haza is vihették a kis Martint, aki már jókedvűen játszik otthon, a műanyag fólia pedig természetes úton távozott a szervezetéből.

– Nagy lecke volt ez nekünk, de tanultunk belőle! – mondta az apuka. – Eddig is mindig nagyon figyeltünk a gyerekekre, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez fog történni. Ezentúl egy másodpercre sem hagyjuk ott semmilyen tárggyal, amit, vagy aminek egy darabját lenyelheti. Nem tudunk elég hálásak lenni és elégszer megköszönni a mentőknek, az orvosoknak és az ápolóknak a kedvességét!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában