Akadálymentesítés

2024.02.05. 14:40

Ingadozik a hőmérséklet, sziklák, kődarabok hullhatnak alá a szurdokokban

Rendszeresen ellenőrzik és szükség szerint el is végzik az akadálymentesítést azokban a szurdokokban, illetve további helyszíneken ahol a téli időszakban a napi hőingadozás miatt kisebb kődarabok válhatnak le a sziklafalakból – tudtuk meg a Pilisi Parkerdőtől.

Walczer Patrik

Érdemes körültekintően kirándulni a dömösi Rám-szakadékban is

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

A napokban egy olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pilist átszelő 1111-es úton kisebb kődarabok találhatók az úttesten és ugyanez a jelenségre egy másik közlekedő is felhívta a figyelmünket a 11-es út Esztergom Búbánatvölgy nevű városrésze, illetve Pilismarót-Basaharc közötti szakaszon is. Télen ez egyáltalán nem szokatlan és az általános iskola földrajzórákon tanultakat felidézve rögtön meg is értjük az okokat. Még ha a téli időszak általában jóval enyhébb, mint korábban, azért a szurdokokban, szakadékokban így is fagyhat, nappal pedig pozitív előjelű hőmérsékleteket mérhetünk.

Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője megerősítette, a napi hőingadozás valóban kedvez a fizikai aprózódás folyamatának. Ennek lényege, hogy a kőzetbe a nappali fagypont feletti hőmérséklet során bejutó pára és víz az éjszaka folyamán megfagy, térfogata megnövekszik, így a kőzetben a repedés is egyre nagyobbá válik. Ennek következtében a meredek sziklafalakról kőzetdarabok válnak el és zuhannak alá, ami balesetveszélyes helyzetet teremthet. Különösen igaz ez az olyan szurdokvölgyeinkre, mint például a vármegyénk északkeleti részén húzódó Rám-szakadék, illetve a Pest vármegyében lévő Holdvilág-árok, vagy a Dera-szurdok esetében is. A jelenség teljesen természetes, erről a természetjárókat külön tájékoztatják a honlapjukon is.

Mészáros Péter hozzátette: az állami erdőgazdaság munkatársai folyamatosan ellenőrzik a leginkább érintett helyszíneket. Egyelőre nem tartják indokoltnak a szurdokvölgyekben futó útvonalak lezárását, de felhívják a kirándulók figyelmét, hogy csak kellő felkészülés után induljanak túrázni. Mivel a Parkerdő területén több mint 1000 kilométer jelzett túraútvonal található, így bőven kínálkozik lehetőség a kirándulásra, akár a Gerecsében, akár a Visegrádi-hegységben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában