Várólista

2024.02.22. 11:37

Fogszabályozás: nem csak Tatabányán láthatják el a vármegyei gyerekeket

Akár éveket is várhat egy Komárom-esztergomi gyerek, ha Tatabányára kap beutalót fogszabályzásra. Jó hír viszont, hogy más településen is elláthatják a fiatalt, a fogszabályozás elutasításának szigorú feltételei vannak.

Kemma.hu

Tavaly szeptemberben még az 579-es, idén januárban pedig már a 723-as sorszámot kapta egy édesanya, amikor a tatabányai Szent Borbála Kórházban szeretett volna időpontot kérni gyermekének fogszabályozásra. Vagyis még időpontot sem tudtak adni a számukra, hanem egy várólistára kerültek fel. A szülőknek azt tanácsolták, hogy fél év múlva érdeklődjenek, hogy hol tart a lista, de várhatóan mintegy 3-4 év mire a lányuknak időpontot tudnak adni. 

Más településen is elláthatják a fiatalt, a fogszabályozás elutasításának szigorú feltételei vannak.
A vármegyénkben csak Tatabányán van államilag támogatott fogszabályozás. 
Fotó: Shutterstock

− Kittinek mindkét állkapcsa keskeny, nem tudnak kibújni a maradandó fogai, nincsen elég hely nekik. Most még pont időben vagyunk, egy éjszakai fogszabályzó elég lenne neki. Azonban pár év múlva már a kibújt maradandó fogak miatt komolyabb ellátásra lenne szüksége, aminek a költsége is nagyobb − mesélte Gabi, aki próbált a 9 éves lányának a fővárosi kórházban is időpontot kérni. Azonban onnan elküldték, hogy nem hozzájuk tartoznak. Magánrendelésre is elmentek, de a közel egy millió forintos költséget nem tudja a háromgyerekes család kigazdálkodni. A várólista hossza pedig mutatja, hogy nem egyedüli esetről van szó. 

Aggasztó a helyzet a fogszabályozásban

A Kemma.hu kérdésére Dr. Linninger Mercedes, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke megerősítette, hogy valóban nagyon hosszúak a várólisták.

− A várólisták a fogászati szakellátásban, különösen a fogszabályozás esetén aggasztóak. Hiszen ez az a kezelés, amelynek az eredménye egyre kevésbé garantálható, ha nem megfelelő korban kezdődik − szögezte le a szakember, aki szerint az ok rendkívül összetett, de elsősorban a praxisok támogatásában keresendő, mivel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) szerződött szakellátó szolgálatok bér-rezsi, és teljesítmény támogatása is extrémen alulfinanszírozott, így folyamatosan esnek ki a kollégák, az utánpótlást pedig semmi nem motiválja a rendszerbe történő belépésre.

Hozzátették: az egészségügyért felelős szervekkel folyamatosan zajlanak tárgyalások az anomáliák kiküszöbölésének érdekében.

A NEAK szerint azonban van megoldás a helyzetre. Válaszukból kiderül, hogy Komárom-Esztergom vármegyében jelenleg a Szent Borbála Kórház rendelkezik finanszírozási szerződéssel fogszabályozási szakmában heti 30 szakorvosi óra rendelési időre. A fogszabályozási szakmára vonatkozóan vármegyénkből az elmúlt években nem érkezett többletkapacitás-befogadás iránti kérelem a Többletkapacitás-befogadási Bizottsághoz. Emellett kiemelték, hogy az ingyenes fogorvosi ellátás nem jelenti egyidejűleg a fogszabályozó készülékek ingyenességét is. A fogszabályozók ugyanis a gyógyászati segédeszközök körébe tartoznak, amit 18 éven aluli betegnek 80 százalékos támogatással magánorvosok is rendelhetnek, amennyiben van ártámogatási szerződésük. 

Kiemelték, hogy az egészségügyi kormányzat célja a fogászati ellátás finanszírozási helyzetének folyamatos javítása, éppen ezért az elmúlt 5 évben közel kétszeresére emelkedett (2019-es 3,1 milliárd forintról a 2023-as 6,4 milliárd forintra) a fogászati szakellátásra fordított finanszírozási összeg az Egészségbiztosítási Alapból.

Máshova is vihetik a gyereket

Az alapkezelőtől, azt is megtudtuk, hogy nem csak a területileg illetékes, államilag támogatott fogszabályozásra vihetik a szülők gyermekeiket. 

− Elsődlegesen a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező egészségügyi szolgáltató köteles a biztosítottat ellátni. Lehetőség van azonban a területi ellátási kötelezettség alapján kijelölt fogorvosi szolgálattól eltérően másik fogorvoshoz is fordulni, amennyiben a felkeresett másik fogorvos az ellátást elvállalja. Ebben az esetben ugyanolyan feltételekkel vehető igénybe a fogorvosi ellátás, mintha a saját körzetében látták volna el. Tehát a fogorvos a területi ellátási kötelezettségén kívül lakó biztosított részére is térítésmentesen köteles nyújtani az egészségbiztosítás keretében járó fogászati szolgáltatásokat − magyarázta válaszukban az alapkezelő. 

Egyébként a fogorvos a területileg nem kötelezett egészségügyi szolgáltatóhoz is beutalhatja a beteget, ha az a beutaló orvos, vagy a biztosított felé írásban nyilatkozott arról, hogy fogadja a gyereket. És kizárólag abban az esetben tagadhatja meg az ellátást, ha feladatainak folyamatos ellátását a területen kívüli betegek fogadása veszélyezteti.

A Kemma.hu már 2018-ban is foglalkozott a témával, akkor is csak egyetlen helyen, a tatabányai Szent Borbála Kórházban működött állami fogszabályozás egy szakorvossal. Akkor a kórház szóvivőjétől megtudtuk, hogy négyéves várólistával dolgoztak. Vagyis: ha valaki még akkor időpontot kért, akkor csak 2022-re kapott. Azt is elmondták, hogy 2017-ben összesen 2289 kezelést végeztek, napi 6 órában. 

 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában