Aka könyve 200 év történetével gazdagít: szerzője óvónőből lett a múlt szerelmese

 Kósáné Hujber Katalin és férje harminckét évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Aka lesz az otthonuk, a településen vásárolnak egy házat. 

– A férjem és én is vezető beosztásban dolgoztunk, de szerettünk volna valahol egy csendes, nyugodt helyet, ahol csak a madár csicsereg. Elindultunk Bakonyaljára. Már Bakonysárkány is nagyon megtetszett nekünk. Aztán megérkeztünk Akára. Életünkben nem jártunk előtte itt, sosem hallottunk még a településről. De, ez számunkra meglátni és megszeretni érzés volt – kezdte történetüket Kósáné Hujber Katalin, aki tősgyökeres pusztaszabolcsi, mégis a bakonyaljai kis település történelmét kutatta és írt könyvet.

– Ez a ház, ahol most vagyunk egy sváb parasztház volt, kívülről látszik is még. Eleinte csak hétvégi háznak rendeztük be, ragaszkodtam hozzá, hogy például a sparhelt maradjon. Egyedül, amit változtattunk rajta az, hogy fürdőszobát alakítottunk ki.

Egyszer eljöttek Akára három napra, hogy kikapcsolódjanak, és annyira tökéletesen sikerült az itt töltött kis idő, hogy mint mondja:

– A nyugalom szigetét jelentette Aka, és jelenti a mai napig.

Négy gyermekük és kilenc unokájuk van, mindenki imád a településen lenni. Öt-hat évvel ezelőtt úgy alakult, hogy a hétvégi ház első számú otthonukká vált.

– Nagyon kedvesek és a mai napig nagyon aranyosak az itt élők, de már fele annyi akai születésű ember nincs, mint harminckét éve. Most már elmondható, hogy a jelenlegi akai lakosok hatvan-hetven százaléka nem tősgyökeres akai. Ahogy megismerkedtünk az emberekkel, akkor jöttünk rá, hogy milyen gazdag történelmi múltja van ennek a tenyérnyi falunak. A falunak, amely olyan, mint egy ékszerdoboz. Pusztaszabolcs messze nem rendelkezik akkora történelmi múlttal, mint Aka.

Katalin huszonöt évig óvónőként dolgozott, majd elvégezte a történelem és a bölcsészet szakot. Óraadóként a Veszprémi Egyetemen is tanított. A történelem szeretete miatt úgy gondolta, hogy megírja Aka történetét. Elmondta, hogy nehezen nyíltak meg a településen élők, és nagyon kevés dokumentum volt a községről. A könyvben helyiek emlékezeteit is olvashatjuk, Katalin pedig a veszprémi püspökségi levéltárba is bejutott.

– Létünk gyökerei ezer szállal kapaszkodnak a múltba, és életünk minden pillanatát meghatározzák. Fontos, hogy ismerjük, becsüljük elődeink világát, mert csak így tudjuk eldönteni, hogy mely ismeretre, tapasztalatra, hagyományokra támaszkodhatunk, és melyeket kell a változó idők követelményeihez igazítani. Így válik számunkra kiismerhetőbbé, otthonosabbá a környezetünk. Ezek a gondolatok vezérelték amikor három éve elhatároztam, hogy összegyűjtöm Aka történetének emlékeit. Nem történelem könyvet szerettem volna készíteni. Elsősorban Akán élő emberek életének eseményeinek, történéseinek bemutatásával kívántam Aka múltját összefoglalni. Arra voltam kíváncsi, hogy azok a történelmi események, amelyek hazánkat érintették, hogyan érintették a bakonyaljai települést, az itt élő emberek mindennapjaira, hogyan hatott.

Aka történelme igen gazdag

Katalintól megtudtuk, hogy Akán az első sváb telepesek között a Frank, a Schweighardt és a Marx család voltak. A török pusztítás után kétszáz évvel a település életében Mária Terézia uralkodása alatt indult meg nagyobb fejlődés. A könyvben az uralkodó adományozó okiratáról, valamint Aka 1790-es pecsétjéről is láthatunk fotókat. Az első és a második világháború Akán is több családot gyászba borított. 1945 után megindult a németek nagyarányú kitelepítése, amelynek következtében jelentős mértékben csökkent a népesség a településen. 1950 fontos szerepet játszott Aka történelmében. A település ebben az esztendőben került Veszprém megyéből Komárom megyébe, ráadásul ettől kezdve a falu saját tanáccsal rendelkezett. A kötet régi fotók másolatait is tartalmazza, többek között családi fényképeket és a település életének egy-egy rendezvényéről készült képeket. Továbbá ritkaságokat is talált Katalin, például Ott Julianna 1936-os szolgálati cselédkönyvét vagy cselédszerződést 1942-ből.

– Nagy élmény volt a kutatómunka és az írás, remélem, lesz lehetőségem elkészíteni a következő könyvet is – tette hozzá mosolyogva Katalin, miközben csillogó szemekkel mesélt arról, milyen akai érdekességekre bukkant még.