Összefogtak

2024.01.30. 11:42

Vadkerítéssel védik a temetőt Dunaalmáson

Összefogásnak hála többet nem okozhatnak kárt a vadak a dunaalmási temetőben.

Goletz-DeáK Viktória

Megoldották a régóta fennálló problémát

Forrás: Beküldött

Régóta fennálló probléma Dunaalmáson a vadak jelenléte, mely jelentős anyagi és kegyeleti károkat okoz a temetőben található síremlékeken. 
Makay Tibor, a település polgármestere a Kemma.hu-nak elmondta, hogy az önkormányzat kezdeményezésére, az egyházak képviselőinek egyetértésével, a meglévő rossz állapotú „mély” út felőli kerítésszakasz közös erővel, a vadak elleni védelemre alkalmas acél térhálóval való megerősítéséről született döntés. 

– Kun Lajos alpolgármester és Komáromi Norbert önkormányzati képviselő szervezésével elkezdődtek a munkák. Első lépésként az ott található növényzet kitakarítását történt meg, majd a hétvégén az acélháló kiépítését végezték el egy maroknyi lelkes önkéntes segítségével – árulta el a település vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy 185 méter hosszan újulhat meg a kerítésszakasz, melyből most a református temető részénél lévő 135 méter készült el. A fennmaradó 50 méter megerősítése a tervek szerint február hónapban elkészül. 

A fennmaradó 50 méter megerősítése a tervek szerint február hónapban elkészül
Forrás: Beküldött

– A kerítés megerősítése után a temető megközelítését szolgáló kapuk felújítása is szerepel a tervek között. Ezzel, és a már korábban kiépített vadkerítéssel a temető leginkább vadjárta szakaszán kialakul a védőkerítés, melytől a vadak bejárásának megszűnését várjuk – magyarázta Makay Tibor.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában