Kultúra nap

2024.01.29. 18:00

Kiállítással, kórusművekkel és kamarakoncerttel ünnepelték a magyar kultúra napját Dorogon

Január 26-án, pénteken, a magyar kultúra napja alkalmából kiállítással és koncerttel egybekötött ünnepséget rendezett a Dorogi József Attila Művelődési Házban a helyi képviselő-testület, ami a „Dorog, a 40 éves város” programsorozat első eseménye volt – írja a dorog.hu.

Walczer Patrik

A beszámoló szerint idén ünneplik Dorogon a település várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóját, a kerek évforduló éppen ezért remek lehetőséget nyújtott arra, hogy a Himnusz születésének napján bemutassák Dorog különböző művészeti területeken tevékenykedő tehetséges alkotóit.

Az eseményen előbb Erős Gábor országgyűlési képviselő, majd Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, aki kiemelte Dorog vármegyei jelentőségét. Példaként elmondta azt is, hogy a vármegyei értéktárban huszonkettő dorogi érték szerepel, ami az összes vármegyei érték tíz százalékát teszi ki. Dr. Tittmann János polgármester pedig felidézte a várossá válás évtizedeinek legfontosabb pillanatait és méltatta az aktív közösségeket.

A rendezvényen nyitották meg a Dorog képei című kiállítást is
Forrás: dorog.hu

Az idei ünnepségen fellépett az országszerte számos sikert elért Cantate Kórus, mely Kovácsné Fódi Krisztina Artisjus-díjas kórusvezető vezényletével változatos műsorral színesítette a programot. Ezúttal Kodály Zoltán, Otto Fischer, John Rutter, Antonin Dvořak, Bárdos Lajos és Karai József művei hangzottak el az énekkartól.

Ezután következett a kamarakoncert, melyen Bartók, Haydn, valamint Szendi Ágnes dorogi zongoratanár, zeneszerző darabjait hallhatták a résztvevők. A dorog.hu ismertette, hogy Szendi Ágnes főleg kamarazenét komponál, kedvenc területe a hangszeres kamarazene. A több mint 400 műve között gyermekeknek írt darabok is vannak. Szendi Ágnes mellett közreműködött Sutyinszki Beáta (fuvola), Girgás Ágnes (oboa) és Illés Ferenc (klarinét) is.

A rendezvényen nyitották meg a Dorog képei című kiállítást. A panorámaképek mellett a városhoz kapcsolódó ismertebb személyekről készített portrékat is megtekinthették az érdeklődők. Így például dr. Bartalos József korábbi labdarúgó, ügyvéd, közéleti személyiségről, illetve Erdő Péter bíborosról is láthattunk egy igen hiteles képet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában