Amikor a nagypapa elmélázna...

Az új esztendő első hétfői munkanapja hideg széllel, szürke felhőkkel nyitott. Minden arra csábított, hogy házon belül gondolkodjak el a világ nagy dolgain, az aktuális teendőkön.

Fenyvesi Károly

Számítógépes kis kuckómban ráférne egy nagyon alapos reform az öt cserepes orchideára. Spárgával össze kellene kötni a szépen kupacba rendezett vármegyei napilapjainkat. Aztán új világ vár az újságokra. Kidobása előtt ideje lenni átlapozni a magunk mögött hagyott esztendő bejegyzésekkel, telefonszámokkal színesített asztali naptárát. Néhány szám vélhetően átmenekül majd a még néhány napig új évre.

Nagyjából eddig jutottam nagyon fontos teendőim leltárában, amikor megélénkült a világ körülöttem. Az utcáról elvitték az előző este kitett, díszeitől, szaloncukraitól megfosztott, immár csak egykori karácsonyfánkat. A szintén erre a napra jelzett szelektívhulladék-akció sorsa még bizonytalan volt. Nagyobbik lányunk ütögette meg a szoba ablakát, munkába menet beadta a délutáni edzésre készülő, ebédre hozzánk érkező két unoka egy-egy hátizsákját. Megszólalt a kapucsengő, másik lányunknak érkezett kis csomag az egyik szolgáltató cégen keresztül az ablakon át.

Aztán hirtelen eltűntek a felhők az addig szürke égről. Új lendületet kapva, gyorsan rendet raktam az íróasztalomon. Felöltözés után egy egyébként halasztható teendő elintézésére indultam. Az új év első hétfői munkanapján. A szél azért még mindig hidegen fújt.