Hagyomány

2023.12.27. 15:33

Újborokat áldottak meg Esztergomban - imával köszönték meg János napján a jó termést

December 27-én, szerdán, Szent János napján a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend szervezésében dr. Török Csaba plébániai kormányzó az esztergomi bazilikában megáldotta a régióban élő borosgazdák újborait.

Walczer Patrik

A borlovagok, borosgazdák a szentmise előtt az ESZC Balassa Bálint Gazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanpincéjében gyülekeztek, majd Fehér László tárogatóművész és Szepesi Szabolcs borlovagrendi nagymester vezetésével, Erős Gábor országgyűlési képviselő társaságában vonultak fel a bazilikába.

boráldás
A borlovagok és borosgazdák Fehér László tárogatóművész és Szepesi Szabolcs borlovagrendi nagymester vezetésével, Erős Gábor társaságában vonultak fel a bazilikába
Fotó: W. P. / Forrás:  24 Óra

Az ünnepi szentmise kezdetén dr. Török Csaba elmondta, hogy bár Krisztus születésének az öröme tölti be ezeket a napokat, ám karácsony harmadnapján egy különösen fontos szentre, Jézus szeretett tanítványára, Szent János apostolra és evangélistára emlékezünk, akit az Isten kegyelme sokszor és sokszorosan megoltalmazott. Ő lett a borászok egyik védőszentje, és a ő ünnepéhez kötődően szokásosan megáldják az idei esztendő újborait.

A plébániai kormányzó az evangéliumot követő beszédében kiemelte: az egyház ösztönösen is tudta mindig, hogy a fizikai érzékszerveink és fizikai érzékelésünk kaput nyitnak az Isten felé, de az Istenhez megérkezni már nem tudnak. A hit szeme, hallása, ízlelése, tapintása és szaglása is szükséges ehhez, ám ez nem természetes folyamat csupán. Dr. Török Csaba szerint például a szájnak és a nyelvnek tudnia kell ízlelni azt, ami túl van a fizikai ízlelésen, éppen ezért ebben a gondolatban mindig is kulcsszerepe volt a kenyérnek és a bornak is.

boráldás
Dr. Török Csaba plébániai kormányzó áldotta meg a régióban élő borosgazdák újborait 
Fotó: W. P. / Forrás:  24 Óra

A plébániai kormányzó arról is beszélt, hogy nincs olyan érzékszervünk, mely ne játszana szerepet akkor, ha találkozunk egy újborral. Halljuk ugyanis a nedű hangját, érezzük, megnézzük a szemeinkkel, illatoljuk és utoljára meg is ízleljük. Eközben pedig hisszük azt, hogy az öröm, a vidámság, az érzékszerveink által befogadott nemes és értékes mozzanatok végső soron el tudnak vezetni bennünket Istenhez. Hozzátette: s mivel Isten megtestesült, radikálisan hiszünk abban, hogy az Istenhez vezető utunk a testen át fog megtörténni. Ezt hirdeti egyébként mind a hét szentségünk, hiszen a szentségek alaptétele ez: a test nélkül nincs kegyelem és Istennek való találkozás.

A szentmise után a jelenlévők közös fényképet készítettek az oltár előtt, majd a borlovagrend tagjai Fehér László vezetésével kivonultak a bazilikából. A rendezvény a gyülekező helyszínén kötetlen beszélgetéssel és borkóstolással zárult.

Figyelmesen nyissuk ki a palackokat

Dr. Török Csaba szerint János evangélista különösen is útitársunk lehet, ha az elkövetkező napokban kinyitjuk a megáldott palackokat. Azokban a pillanatokban kell eszünkbe jutnia, hogy megkívánja a bor és Isten méltósága is, hogy lassan és figyelmesen nyissuk ki az üvegeket.
Azt kívánta, hogy mind az öt érzékszervünkben találjuk meg azt a szépséget, értéket, ízt, zamatot, amivel megajándékoz bennünket ez a bor. Mert aki megtanul az érzékszerveivel tudatosan létezni, a legegyszerűbb ízekben is figyelmesnek lenni, az egyszer észre sem veszi, de Istennek találkozhat. A boráldással megköszönték az elvégzett munkát, az időjárást és így könyörögtek az Istenhez az új esztendőért, annak a terméséért, a szüretjéért és boráért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában